2024.04.19, Péntek
Látványos felvételek a Dunántúl négysávosodó főútjáról – videó

Látványos felvételek a Dunántúl négysávosodó főútjáról – videó

magyarepitok.hu

2022.10.24. 14:46 - Hegedűs Gergely

Már az aszfaltozás zajlik a Duna Aszfalt és a Soltút konzorciuma által kivitelezett beruházásban Pápa és Győr között.

Hirdetés

Videósaink októberben megörökítették a 83-as főút munkálatait, amely Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában válik négysávossá.

A projektben összesen 36 kilométeren épül ki új nyomvonalon négysávos főút.

  • A Pápa és Tét-dél csomópont közötti 18,4 kilométer kivitelezője a Duna Aszfalt Zrt., az EuroAszfalt Kft. alvállalkozóként vesz részt a munkában. Mindezek mellett a FŐMTERV Zrt. készítette továbbá a Pápa-Tét szakasz tanulmány-, engedélyes- illetve kiviteli terveit, valamint a kivitelezés kezdete óta a tervezői művezetésért is a cég felel.
  • A Tét-dél csomópont és a Győr közötti 17,6 kilométeres szakasz a Soltút Kft. kivitelezésében valósul meg.


Akár 20 perccel is gyorsabban lehet majd közlekedni Győr és Pápa között

A NIF Zrt. korábbi hírei szerint a pályaszerkezet építése lendületesen halad: a pályaszerkezet soványbeton rétege 33 kilométer hosszban elkészült, amelyre a kivitelező az első aszfalt alapréteget már meg is építette. Az aszfalt kötőréteg építése augusztus folyamán megindult.

Az új nyomvonalon kiépülő gyorsforgalmi kapcsolatnak köszönhetően 2023 végére akár 20 perccel is gyorsabban lehet majd közlekedni Győr és Pápa között, továbbá jelentős mértékben nő a közlekedés biztonság.

ÚtépítésDuna Aszfalt Zrt.Soltút Kft.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)PápaGyőr83-as főútFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.

Hírlevél

Hirdetés