A Scorpio-Trans munkájával 4,5 kilométeren épült ki új út, ami a helybeli tanyáknak, vállalkozásoknak, valamint a sportolni vágyóknak is pozitív fejlemény.
Új kerékpárút készült el a kiskőrösi Izsáki út mellett európai uniós támogatással, mintegy 600 millió forintból, melyet a közelmúltban át is adtak, a közbeszerzési adatok szerint a munkát a Scorpio-Trans Kft. végezte el.
Domonyi László, a Bács-Kiskun vármegyei település polgármestere elmondta:
a nagy forgalmú Izsáki úti út mellett megépített 4,5 kilométeres kerékpárút nem csupán a sportot kedvelőket szolgálja. Kiskőrös e kivezető szakaszán, kül- és belterületen is sok a vállalkozás, illetve a tanyás ingatlan, így a régóta várt fejlesztés mára biztonságos körülményeket teremt a biciklivel közlekedőknek.
Ez a fejlesztés részben Tabdi községet is bekapcsolja a kerékpáros életbe, mivel az új bicikliút a településre vezető útig tart. A több, mint 450 millió forintos beruházáshoz az állam az uniós TOP-program keretein belül 430 millió forint összegű támogatást biztosított, amelyet az önkormányzat saját keretéből egészített ki.
Ez a megoldás azt a cél szolgálja, hogy a híd bontása és újjáépítése során a töltés erős maradjon.
14 hónap alatt, mintegy 1,5 milliárd forintból újíthat meg utakat a Penta Rákoshegyen és Rákoskeresztúron.