Összesen több mint 10 kilométeren jön létre új bicikliút, a projektben egy vasúti hidat is emelnek.
A TED-en közzétették a tokaji térségben épülő kerékpárút újabb ütemének a közbeszerzését. A beruházó tokaji önkormányzat a Mád és Tarcal között kiépülő bicikliutat három részprojektben építteti meg, egy vasúti hidat is megvalósítva.
Korábbi sajtóhírek szerint a fejlesztés közvetlenül kapcsolódik az úgynevezett Tokaj-kör kerékpáros útvonalhoz. A Tokaj-kör kiépítése során a tokaji Kopasz-hegy körül jön létre kerékpárút a Tokaj-Tarcal-Bodrogkeresztúr-Tokaj útvonalon, mintegy 19 kilométeren.
Az átfogó fejlesztés korábbi ütemét a KE-VÍZ 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma végezte el, ennek során 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épült ki Tokaj belterületén, valamint 3,63 kilométeren a már meglévő földutakat aszfaltozták le.
A most megjelent közbeszerzés szerint az alábbi három részprojektet valósítják meg a majdani nyertesek:
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.