Zala vármegye határközeli térségében egy észak-déli irányú és egy kelet-nyugati kerékpáros fejlesztés is megvalósul.
Kerkateskándot, Lovászit és Tornyiszentmiklóst köti össze az az új kerékpárút, amelyet a Zala vármegyei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából építtet, folytatva a térségben korábban megkezdett kerékpárút-fejlesztést.
Az önkormányzat az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a több mint 434 millió forintból megvalósuló, észak-déli irányú projektben Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós között 3,1 kilométer hosszan épül aszfaltozott kerékpárút a kivitelezésre adott 200 nap alatt. A nyilvános közbeszerzési adatok szerint a projektet két részprojektre bontva a szombathelyi központú Inter Mobility Kft. kivitelezi.
Ez az építkezés folytatása a Lentit, Kerkateskándot, Szécsiszigetet és Csömödért érintő, már elkészült több mint 10,3 kilométeres kerékpárútnak.
A Zala két keréken elnevezésű projekt további folytatásaként valósul meg a horvát-magyar, továbbá a szlovén-magyar határ mentén a Becsehely, Letenye, Murarátka, Muraszemenye, Kerkaszentkirály, Dobri és Tornyiszentmiklós kerékpáros elérését biztosító újabb fejlesztés, amelynek tervezési szerződését március 1-jén írták alá. A beruházás 22 szakaszban 25 kilométernyi új bicikliút kialakítását tartalmazza.
A zalai önkormányzat közölte azt is, hogy a határ menti kerékpáros fejlesztések szorosan kapcsolódnak a szlovéniai Lendva és Pince között megépítendő, már jogerős építési engedéllyel rendelkező új kerékpárúthoz. Ennek a kivitelezésre szóló közbeszerzési eljárása jelenleg tart, az út műszaki átadása 2025 elejére várható.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.
A magyar oldalon jelenleg csak a villányi csomópontig halad a forgalom a Horvátország felé vezető autópályán; pár hónap múlva azonban már egészen Eszékig, illetve azon túl a horvát-bosnyák határig sztrádán lehet autózni.