Mintegy 7,1 kilométeres kerékpárutat tervezhetnek Mindszent és Szegvár közé.
Az utóbbi időben több alkalommal is beszámoltunk - útfelújítások, vagy éppen egy látványos vízügyi fejlesztés során felrobbantott víztorony miatt – Mindszentről és Szegvárról. A két délkelet-magyarországi település most újra az építőipari hírekbe kerül, ugyanis kerékpárút összetett tervezési pályázatát írták ki az összekötésükre.
Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat a 4521-es jelű Szentes-Mindszent-Hódmezővásárhely összekötő út Mindszenten található 15+467 kilométerszelvényétől kiindulva a Szegvár belterületén fekvő 8+322 kilométerszelvényéig (a Kórógy-hídig) jelölte ki az új biciklis közlekedési útvonalat.
Az összeköttetés várhatóan majd Mindszent lakott területi szakaszán egyesített gyalog- és kerékpárútként, a külterületi szakaszon 2x1 sávos kerékpárútként, Szegvár belterületén pedig meglévő kerékpárút felújításával készülhet el. Az új útszakasz hosszát 7,145 kilométeresre becsülik.
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.