2024.10.12, Szombat
Újabb mérföldkő az M44-es projektjében: átadták a szentkirályi elkerülőt

Újabb mérföldkő az M44-es projektjében: átadták a szentkirályi elkerülőt

magyarepitok.hu

2023.12.19. 14:54 - Hegedűs Gergely

A Lakitelek és Szentkirály közötti négysávos szakasz építéséhez számos olyan útfejlesztés kapcsolódik, amelyben a környék számára kulcsfontosságú kétsávos utak újulnak meg, illetve épülnek ki.

Hirdetés

Szentkirály külterületén december 19-én átadták a Bács-Kiskun vármegyei település elkerülését biztosító 2,9 kilométeres új utat. Az új nyomvonalon kiépült útszakasz a Duna Csoporthoz tartozó Duna NRG Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt. kivitelezésében jött létre, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában.

Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

Az új út a Tiszakécske felöli végén egy osztályozós (balra sávos) csomópontot kapott, míg a másik végén egy ötágú körforgalom épült ki közvilágítással.


A Kecskemétre vezető közlekedési folyosó teljesen megújul

A projekt az M44-es Lakitelek-Szentkirály szakaszához kapcsolódva valósította meg a Duna NRG, számos további projektelem mellett (az alábbi térképen kékkel jelölt útvonalon). Ezen projektelemek elsősorban a közeljövőben kiépülő M44-esről érkező megnövekedett forgalom megfelelő elvezetését biztosítják majd Kecskemét irányába.

A keddi sajtóeseményen a fenti további projektelemekről is tájékoztatást adtak, eszerint (az M44-estől Kecskemét felé haladva):

  • a leendő M44-es és Szentkirály közötti 4,1 km-es szakaszon megtörténik a 4623-as Tiszakécske-Szentkirály út felújítása egészen a fent szóban forgó elkerülő út kezdőpontjáig;
  • ennek folytatásaként készült el a ma átadott elkerülő;
  • Szentkirály után a 4622-es jelű utat megerősítették 8,5 kilométeren egészen a 4622-es végpontjáig, ahol a régi 44-esbe torkollik a Fekete Gólya Étteremnél - ezt a projektelemet idén befejezték, egy párhuzamos kerékpárutat is kiépítve;
  • a 44-es főutat is felújították 3,8 kilométeren Kecskemét külterületén: a Fekete Gólya Étteremtől egészen a 445-ös elkerülő útig, vagyis a repülős körforgalomig - ezek a munkák már tavaly lezárultak.


Eddig közel 89 kilométer épült ki az M44-esen

Az átadó eseményen Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára is részt vett. A politikus fellidézte: az M44 munkálatai 2016 óta folynak, és eddig három ütemben valósultak meg:

  • az első, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométeres szakaszt 2019-ben adták át,
  • majd 2020-ban készült el a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,6 kilométer hosszú rész,
  • végül a Lakitelek és Tiszakürt közötti mintegy 10 kilométer hosszú szakaszt az új Tisza-híddal 2021 decemberében helyezték forgalomba.

Ezzel eddig már közel 89 kilométer készült el a Békéscsabáig mintegy 125 kilométeres gyorsforgalmi útból - tette hozzá.


Folyik az M44-es Nagyszalonta irányába történő folytatásának előkészítése

Az államtitkár hangsúlyozta: a tervek szerint jövő év elején adják át az M44-es gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan, a Lakitelek és Szentkirály közötti 4,6 kilométeres útszakaszt. Várhatóan 2025-ben pedig elkészül a Szentkirály és Kecskemét közötti 32 kilométer hosszú rész is, miközben 2024-ben tovább folynak az út Békéscsaba és az országhatár, illetve Nagyszalonta irányába történő folytatásának előkészítési munkálatai is.

Szabó Gellért Szentkirály polgármestere arról beszélt, hogy a most átadott útszakasz eredetileg kettészelte volna a településüket, és az út mindkét oldalát 3,5 méter magas zajvédő falak szegélyezték volna.

A szentkirályiak azonban aláírásgyűjtésbe kezdtek, majd 2018 augusztusában egy népszavazáson az ott élők döntő többsége a tervek azon változatát támogatta, amelynek része az elkészült elkerülő út.

Az útfejlesztés lehetővé teszi, hogy a nagy forgalom ne a faluközponton keresztül haladjon.

Galéria

ÚtépítésM44-esDuna Aszfalt Zrt.SzentkirályKecskemétDuna GroupDuna NRG Építő és Fémszerkezetgyártó Zrt.

Hírlevél

Hirdetés