A HE-DO és a Colas Út Építőipari Zrt. kivitelezésében épülő Gyöngyös nyugati elkerülő út építése fontos mérföldkőhöz ér az elkövetkező hetekben.
Közel járnak a befejezéshez a Gyöngyös nyugati elkerülő úthoz épülő új körforgalmak – értesült a magyarepitok.hu. Ahogy azt korábban is jeleztük, a Gyöngyös nyugati elkerülő útjának II. ütemét a HE-DO és a Colas Út Építőipari Zrt. konzorciuma kivitelezi.
A fejlesztés tárgyát képező Gyöngyös nyugati elkerülő út I.-II. üteme egy mintegy 4800 méter hosszú útszakasz, amely a Gyöngyösről Gyöngyöspatára vezető 2406 jelű összekötő utat, illetve a Gyöngyösről Gyöngyöshalászra vezető 3203 jelű összekötő utat köti össze.
Az elkerülő út Gyöngyös és Nagyréde közigazgatási területén halad át. Az új nyomvonalon három körforgalmú csomópont is épült egymástól nem messze:
A most zajló kivitelezés részeként megtörtént a 3-as számú főút 500 méter hosszú szakaszának felújítása is. A magyarepitok.hu információi szerint a körforgalmú csomópontoknál, valamint a kapcsolódó felújított szakaszoknál már a befejező munkálatok történnek.
Ennek során
A 3-as számú főút környezetében kiépülő csomópontot a tervek szerint május végén helyezik forgalomba: a tervek szerint május végén helyezik forgalomba: ekkortól a közlekedők teljeskörűen használhatják az új útszakaszt. A Gyöngyöst nyugatról elkerülő út átadására később kerül sor.
A lapunkhoz eljuttatott összegzés a csomópont építése során felhasznált főbb anyagmennyiségekre is kitért:



















































Az MKIF-nek nincs tudomása másik olyan eljárásról az M6-os autópálya üzemeltetésével kapcsolatban, ami alapján összehasonlítható lenne az ő ajánlatuk. Az előző kormány a legmagasabb szintű üzemetetésére és felújítására kért ajánlatot a résztvevőktől, a Társaság erre adott ajánlatot.
Összesen 210 helyszínen korszerűsítik az országos közúthálózatot az idei évben. A csaknem 149 milliárd forintos programban a legtöbb helyszínen nem csupán új aszfaltréteget építenek, hanem a teljes pályaszerkezetet is megerősítik.