Pusztaföldvár bekötőútját mintegy 2,4 kilométer hosszan újították fel.
Rendszeresen érkeznek hírek útfelújításokról az elmúlt hetekben. Kifejezetten a kisebb, de egy-egy településnek kifejezetten fontos összekötő és bekötő utak munkálatairól több cikket is írtunk így mostanában, tegnap közöltünk hírt például a Békés vármegyei Füzesgyarmat-Kertészsziget összekötő munkálatairól.
Most egy szintén Békés vármegyei út modernizációjáról érkezett hír: ezúttal a 4452-es pusztaföldvári bekötő útról, melynek 2,4 kilométeres szakaszát újította fel a Magyar Közút Nzrt. 76 millió forint ráfordítással.
A pályát augusztus 12-én adták át a beol.hu beszámolója szerint, az eseményen Cserkúti András, a Magyar Közút vármegyei igazgatója elmondta:
saját feladattervi forrásból végezték el a felújítást. A kivitelezés két ütemben készült el, a teljes szakaszon teljes szélességben egyrétegű hideg aszfaltot építettek be, rendezték a padkákat. Az útburkolati jelek festését is hamarosan megvalósítják.
„Polgármesterként minden követ megmozgattam, hogy itt az útfelújítás megvalósuljon. Nagyon régi vágya volt ez a pusztaföldváriaknak és minden közlekedőnek” fejtette ki Kaczkó Pál, Pusztaföldvár első embere. Erdős Norbert országgyűlési képviselő pedig többek között rámutatott: a beruházás érinti azokat az autósokat is, akik átmenő forgalomként itt rövidítik le útjukat más település felé haladva.
Átadták a több mint 2 kilométeres déli átkötő útszakaszt, amely Alsóerdőt köti össze Zalabesenyővel. A fejlesztés a Kovács Károly Városépítő Program részeként valósult meg.
Tíz szakaszon, több mint 26 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indította el Heves vármegyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. Modernizálták a térség egyik legrosszabb állapotú útját is.