2019.02.19, Kedd
Jól vizsgázott a Sebes-Körös újjáépülő duzzasztója
geocaching.hu

Jól vizsgázott a Sebes-Körös újjáépülő duzzasztója

magyarepitok.hu, Kövizig (Facebook)

2018.12.19. 15:06

Szabó Ákos

A Kötiviép’B kivitelezésben zajló munka során nemrég sikeresen fejeződött be a vízzárósági próba Körösladánynál: a Sebes-Körös baloldalán végrehajtott fejlesztések és az újonnan beépített olajhidraulikai rendszer is jól teljesítettek.

Hirdetés

1977-ben állították üzembe a körösladányi duzzasztóművet, az 1,6-2,2 millió köbméternyi víz tározását biztosító műtárgyat azonban az azóta eltelt 41 évben nem újították fel. Így az Országos Vízügyi Főiigazgatóság (OVF) és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) idén elindított 1,7 milliárd forintos közös projektjében régen várt fejlesztéseket valósítanak meg.

A Kötiviép’B Kft. kivitelezésében lezajló rekonstrukció 2018 második negyedévében rajtolt el és várhatóan két év alatt zajlik majd le. A projekt célja az üzembiztonság helyreállítása, valamint a fenntartható vízgazdálkodás feltételeinek javítása.

 

Modern gépezetet kapott 40 éves pumpája helyett a műtárgy

 

Kövizig (Facebook)

Nemrég a Kövizig közleménye szerint vízzárósági tesztet hajtottak végre a műtárgyon, melynek során +320 cm-es duzzasztási szintet értek el, majd fokozatosan eresztették le a felgyűlt víztömeget. A próba során jól teljesítettek az eddig átadott elemek.

A Kötiviép’B az ideiglenesen víztelenített, folyásirány szerinti baloldali térben elkészült többek között a betonfalak felújításával, valamint az oldalpajzsok és főtáblák korróziómentesítésével is. Sor került a teljes olajhidraulikus rendszer cseréjére is – a régi gépezetet helyett holland márkájú, új gyártású eszközt építettek be - tudta meg lapunk.

A melléképületek felújítása már szintén véget ért, most a szolgálati épületeken dolgoznak, illetve a bekötőút felújítása került sorra. A Sebes-Körös jobbpartján pedig szintén ideiglenes lezárással, 2019-ben fogják elvégezni a létesítményen baloldalt már befejezett feladatokat.

vízgazdálkodásKörösladányKötiviép'B Kft.

Hirdetés

Hirdetés