Több mint hárommilliárd forintos beruházásban újultak meg a Keleti főcsatorna műtárgyai az elmúlt három év alatt a Kötiviép’B vezetésével, a munkálatokban szerepet vállalt az Aqua-Generál is.
Átadták csütörtökön Bakonszegen az uniós támogatással megújult Keleti-főcsatornát. A több mint 3 milliárd forintos fejlesztést a szolnoki központú Kötiviép’B Kft. fővállalkozói munkájával valósították meg.
Az uniós támogatással kivitelezett projekt jelentőségét többek között az adja, hogy a Keleti főcsatorna biztosítja Debrecen ivóvízkészletének jelentős részét. Emellett a Nyugati főcsatornával közösen ellátja az Alföldet öntöző és ivóvízzel. A beruházás így lehetővé teszi 200 ezer hektár föld öntözését, valamint a vízpótlás megoldását is.
A projektben többek közt megszüntették a csatorna torkolatánál kialakult feliszapolódást, ezzel helyreáll a másodpercenként 60 köbméteres vízszállítási kapacitás. Emellett többek között elvégezték
Az átadón a beruházást a kivitelezők nevében Kocsi Mihály, a Kötiviép’B Kft. ügyvezető igazgatója adta át jelképesen Bara Sándornak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének, aki bejelentette, jövőre elkezdődik a Keleti-főcsatorna Körös-völgyi 40 km-es szakaszának rekonstrukciója is, hazai forrásból.
A három területre bontott beruházás egyszerre szolgálja a természetvédelmi célokat és a vízgazdálkodási biztonságot, megújuló energiával működő szivattyúteleppel és több tó vízszintszabályozásával.
Egy 13,5 kilométer hosszúságú gravitációs vezetékrendszer építésével folytatják a Keleti-főcsatorna vizének továbbítását Debrecen keleti és északi részeire. Aláírták a D2030 program részeként a Civaqua-program II. ütemének előkészítési támogatási szerződését.