A Magyar Vakond és a Kötiviép munkájával közel 20 kilométeren újították fel a nyári gátat Vezseny és Tiszajenő között a Közép-Tiszán megvalósuló árvízvédelmi projektben.
Jelentős előrelépés történt a Közép-Tisza árvízvédelmét javító óriásprojektben: rövidesen befejeződik a hullámtér rendezése a folyó Tiszapüspöki és Tiszaug közötti szakaszán, mely közvetlenül érinti a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögöt, Szolnokot, Tiszajenőt és Vezsenyt is.
A több helyszínen zajló munkálatok egy része már megvalósult: elkészült a vezsenyi és a tiszajenői nyári gátak felújítása egy közel 20 kilométeres szakaszon - derült ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu információiból.
Ahogyan arról korábban már lapunkban is beszámoltunk, a beruházás az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Közivizig) megbízásából, a KEHOP keretében, és a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően, a Duna Csoport tagjaként a Magyar Vakond Kft., valamint a Kötiviép’B Kft. kivitelezében valósul meg az Európai Unió és a magyar állam közel 15,6 milliárd forintos finanszírozásából.
A fejlesztések célja, hogy jelentősen javuljanak az árvízi lefolyási viszonyok az eddiginél szabadabb utat engedve a folyónak, csökkentve a tetőző vízszinteket, ezáltal növelve az árvízi biztonságot.
A Vezsenyi-kanyarulat rendezésének fő célja az árhullámok lefolyásának gyorsítása, ezáltal a vízszintek csökkentése volt.
Ennek érdekében a vezsenyi és a tiszajenői nyári gátakon a szakemberek egyebek mellett árapasztó vápákat (árvízi levezető sávokat) alakítottak ki, ennek köszönhetően pedig biztonságosabbá vált a védett területek használata is.
A projekt során a gát mindkét oldalát kitisztították az évtizedek során elburjánzott növényzettől, majd megemelték a töltést is, amelynek rézsűs oldalait is lesimították.
Mindemellett egyéb feladatok is megvalósultak, a projekt részeként felújították az átereszeket, valamint új műtárgyakat építettek be, hogy a szükséges vizet igény esetén minél gyorsabban le tudják ereszteni.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.