2024.03.29, Péntek
Két év alatt 15-20 ezer új lakást várnak a piacra

Két év alatt 15-20 ezer új lakást várnak a piacra

mti

2016.12.29. 12:20 - Hegedűs Gergely

Idén 20 százalékos volt az árnövekedés a használt lakáspiacon, ettől némileg elmaradt az új ingatlanok piacán. A növekedéshez jelentősen hozzájárult a lakáshotelek terjedése.

Hirdetés

Az Ingatlan.com több mint 100 ezer ingatlanhirdetés alapján készített éves összefoglaló elemzéséből kiderül, az új lakások idén 12-20 százalékkal drágultak, ugyanakkor ebben a szegmensben még a következő időszakban jön majd a látványos kínálatbővülés.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint bizakodásra ad okot, hogy az új lakásokra kiadott engedélyek száma idén az első kilenc hónapban meghaladta a 21 ezret, ami két és félszerese az egy évvel korábbinak. Ezen a téren a következő két évben lesz az igazán látványos a bővülés, a 2015-ben és 2016-ban megkezdett, valamint a következő hónapokban induló beruházások eredményeként 2018 végéig legalább 15-20 ezer új lakás megjelenésével lehet számolni a piacon.

A szakértő közölte, hogy a lakásátadási hullámok következtében 2017-ben és 2018-ban a tervezőasztal mellől értékesített új lakások aránya egyre inkább csökkenni fog. A várható élénkülésben pedig a csok egyre fontosabb szerepet játszhat.

 

Vidéken éppen fele annyiért lehet használt lakást vásárolni

Az elemzésből az is kiderült, hogy egy év alatt 20 százalékkal, 456 ezer forintra nőtt a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára. A fővárosi téglalakások négyzetméterára 19 százalékkal 499 ezer forintra, a budapesti panellakásoké pedig 16 százalékkal 334 ezer forintra emelkedett.

A megyei jogú városokban 19 százalékkal 228 ezer forintra (ez pontosan a fele a 456 ezres fővárosi átlagnak) emelkedett a használt lakások négyzetméterára.


Nem a csok, hanem az airbnb hajtotta felfele az árakat

Balogh László szerint a használt lakások áraira nem volt jelentős hatással a csok, ugyanakkor az igénylők könnyebben tudták finanszírozni a piaci áremelkedésből adódó többletet. Jövőre azonban változhat a helyzet, mert piacra kerül az elkészült új lakások első hulláma, így azok nagyobb arányt képviselhetnek a támogatási rendszeren belül.

Balogh László elmondta, hogy a drágulásban fontos szerepet játszott a lakáshotelek elterjedése 2016-ban is. A legfelkapottabb kerületekben a befektetési céllal vásárlók hajtották felfelé az árakat, így aki magának keresett lakást, kénytelen volt magasabb árat fizetni. Az úgynevezett airbnb rendszerben lakáshotelként hasznosított lakóingatlanok 2015 után 2016-ban is jelentős - éves szinten akár 5-10 százalékos - hozamokat produkáltak a tulajdonosoknak.

Ugyanakkor egy másik ingatlaniroda az airbnb megtorpanását jelezte előre, a fékező okokról ebben a cikkben írt a pestpilis.hu.


Nyáron leállt, ősszel újra bepörgött a piac

Balogh László szerint 2015-ben nagyon látványos volt az élénkülés, ami áthúzódott az idei évre is, de 2016-ban kiegyensúlyozottabbá vált a piac. A szakértő szerint erre utal, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránti érdeklődés, valamint a 2015-ből megmaradt piaci lendület miatt a kereslet, a kínálat és az árszint egyaránt emelkedett, ám június második felében visszafogottabbá vált a piac. Ekkor a kereslet némileg csökkent, és a kínálati árak emelkedése is megállt, míg augusztusban és ősszel újra lendületet kapott a lakáspiac, főleg a használtaké - fejtette ki.

A szakember szerint a használt lakások piacán még lehet növekedés a jövőben: 2016-ban ugyanis körülbelül 150 ezer adásvétellel lehet számolni, ami elmarad a válság előtti 170 ezer feletti csúcsértékektől. Az ingatlan.com adataiból az is kiderült, a magánszemélyek több mint dupla annyi lakóingatlant hirdettek meg eladásra idén mint 2015-ben, tehát a kínálat számottevően nőtt.

Gazdaságúj építésű lakásokingatlanfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés