Közel 30 felület érhető el egy helyről, egyetlen belépéssel: az ÉTDR, az E-építési napló, az E-közmű és a többi közismert alkalmazás mind megtalálhatóak a megújult felületen.
Átalakult az e-epites.hu weboldal – derült ki a Lechner Tudásközpont közleményéből. Az építtetők, tervezők, kivitelezők és az építésügyi hatóságok számára nélkülözhetetlen portálon minden építésügyi alkalmazás egyetlen belépéssel elérhetővé válik. Füleky Zsolt Miskolcon, a regionális építész kamarai rendezvényen jelentette be a november 9-től életbe lépett változást, mely lehetővé teszi az egykapus ügyintézést.
Az építésügyért felelős helyettes államtitkár elmondta, a megújult portál közel 30 eddig működő felület feladatát látja el. Az egykapus építésügy felülete minden építésügyi alkalmazás közös belépési pontjaként funkcionál, vagyis minden egyedi felület és alkalmazás innen nyitható meg az ügyfélkapus belépés után.
Az építésügy jól ismert alkalmazásai, mint például az ÉTDR, E-építési napló, E-közmű, stb. mind megtalálhatóak a megújult felületen.
Az elektronikus építésügy honlapja asztali gépen kívül tabletre és mobilra is optimalizált, megkönnyítve a havi 130 ezer látogató feladatát.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.