A vasútfelújítás mellett jelentős közútfejlesztést is végez Érden az A-Híd
Az érdi Szent István út (maps.google.com)

A vasútfelújítás mellett jelentős közútfejlesztést is végez Érden az A-Híd

magyarepitok.hu

2017.03.14. 16:08

A cég kivitelezésében két híd épül a városon áthaladó vasútvonalak fölé, emellett megújul és tovább épül a Szent István út.

Pénteken számoltunk be róla, hogy a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal megújításán, ezen belül az érdi vasútállomáson is dolgozik az A-Híd Zrt. Azonban nem ez az egyetlen munkája a területen: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából Érden a 30-as és 40-es számú vasúti vonalak felett két közúti híd és a csatlakozó utak építését is a cég kapta feladatául.

A projekthez korábban már készített terveket a COWI Magyarország Kft. - UTIBER Kft. Konzorcium és a Mikroline Kft., ezek részleges áttervezése, a közműkiváltási tervek elkészítése, valamint a teljes kiviteli tervdokumentáció elkészítése, jóváhagyatása is az A-Híd Zrt. feladata.

Az 1,3 milliárd forint összegű projekt március elején kezdődött, és várhatóan 2018. szeptember végéig tart majd. Ezalatt az idő alatt megtörténik:

  • 1 db híd építése a 40. sz. (Budapest-Pusztaszabolcs) vasútvonal és a 30. sz. (Budapest-Székesfehérvár) vasútvonal összekötő vágánya felett,
  • 1 db híd építése a 30. sz. vasútvonal felett,
  • a Szent István út felújítása a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út között,
  • a Szent István út folytatásának kiépítése a Rákóczi út és a Velencei út (Hivatalnok utca) között,
  • a csatlakozó közműkiváltási munkák elvégzése.
A-Híd Zrt.hídépítésútfelújításÉrd