A Csokonai Nemzeti Színház teljes körű rekonstrukciójára idén félmilliárd, a következő két évben pedig 5,8 milliárd forintot szánnak.
6,35 milliárd forintot különítettek el kormánydöntéssel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház teljeskörű felújítására 2017 és 2019 között – derül ki a Magyar Közlöny legújabb számából. A színház felújítása a Debrecen fejlesztésére irányuló több mint 200 milliárd forintos Új Főnix Terv része.
A beruházásra szánt keretből idén legfeljebb 452,8 millió, 2018-ban 5,28 milliárd, 2019-ben 609,9 millió forintot használhat fel Debrecen önkormányzata a beruházás céljaira, a nagyberuházás így várhatóan jövőre kezdődhet meg.
A nagy múltú színház revitalizációja segíthet abban is, hogy a református Róma elnyerhesse az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban, melyre nyolc másik magyar várossal együtt pályázik.
A Csokonai Nemzeti Színház romantikus stílusban épült mór és bizánci elemekkel, az ünnepélyes megnyitóját 1865. október 7-én tartották, ahol a Bánk bánt adták elő és Laborfalvi Róza játszotta Gertrudis szerepét. A századforduló idején olyan ismert művészek fordultak elő az intézmény színpadján, mint Blaha Lujza, Küry Klára, Márkus Emília, vagy Újházi Ede.
A színház Csokonai Vitéz Mihály nevét 1915-ben, alapításának 50. évfordulóján vette fel. 1955-ben két szárnyépületet emeltek mellé és két tejeskörű felújításon is átesett 1958 és 1961, illetve 1978 és 1982 között.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.