A magyar építőipari cég szakemberei Nyugat-Tibetben vesznek részt a világhírű kutató volt lakhelyének felújításában és a zanglai Csoma Napiskola felépítésében.
A Market Építő Zrt. a honlapján számolt be a cég önkéntes expedíciójáról, melyben a magyar magasépítő vállalat tíz szakembere az indiai Nyugat-Tibetbe utazik. A Market alkalmazottjai a Himalája vonulatain fekvő Zanglában Kőrösi Csoma Sándor egykori lakhelyének felújítását segítik a Csoma Szobája Alapítvánnyal együttműködve, ugyanakkor a szintén az alapítvány által kezdeményezett iskolaépítésben is részt vesznek.
Egy extrém biciklitúra adta az ötletet
Az első projekt Zangla 700 éves királyi erődjének a felújítását célozza, ahol Körösi Csoma 16 hónapig lakott és dolgozott a magyarság eredete után kutatva. A kezdeményezés Irimiás Balázs építésztől indult, aki egy biciklitúrán fedezte fel, milyen lerobbant állapotban van a 3900 méteres magasságban álló épület. Az önkéntes csapat 2008-ban kezdett bele a kőből és vályogból épült, négyszintes palota felújításába, ennek befejezését támogatja most a Market. Az eddigi években a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó önkéntesek újjáépítettek egy beomlott emeletet az erődben, felhúzták Kőrösi Csoma egykori szobájának kidőlt falát, megrogyott oszlopokat cseréltek ki, és bevakolták a külső falakat.
Ahol fával nincs esély fűteni
A másik munka során egy fenntartható szolár iskola épül meg a településen szintén magyar kezdeményezésre. A Csoma Szobája Alapítvány az Archi-kon építészirodával közösen tervezte meg a Csoma Napiskolája nevet kapó intézményt, aminek a kivitelezését a kutató halálának 170-ik évfordulóján, 2012-ben el is kezdték önkénteseikkel. A szolár iskola ötletét a környéken megvalósult osztrák, cseh és német beruházások adták, melyekben ilyen elveken működő iskolák épültek. A Himalája magashegyi viszonyai között ugyanis fa csak öntözéses gazdálkodással terem, így nincs belőle elegendő mennyiség a fűtéshez. Ugyanakkor egész évben magas a napsütéses napok száma, ezt kihasználva lehet biztosítani a megfelelő meleget télen is.
Az építkezés, ahová többnapos túrával érkeznek a szakemberek
A market.hu azt írja, szakemberei két héten át dolgoznak majd együtt Zangla legjobb kőműveseivel, asztalosaival, vályogosaival, magyar és külföldi önkéntesekkel. Az akklimatizációjukat a Leh városából induló többnapos túrázás biztosítja, melynek során számos nevezetes helyen keresztül jutnak el Zanglába.
Kőrösi Csoma Sándor 1823 júliusától kezdve 16 hónapon át lakott Zanglában a király erődjében. Ottléte alatt több ezer tibeti könyvet olvasott át a magyarok eredete után kutatva. Ekkor készült el Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával. Kőrösi itt a legnagyobb hidegben egy háromszor három méteres cellában fűtés és tűz nélkül dolgozott. A nyelvtudós Kőrösi az első tibeti-angol szótár megírásával és a tibetológia megalapításával írta be nevét a világ legnagyobb kutatóinak sorába.
(fotó: magyarinstallateur.hu)
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. kivitelezésében megvalósult Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia számtalan funkciót képes betölteni világszínvonalon.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.