Április elején az A-Híd beépített két vasúti hídprovizóriumot, hogy az állomáson végzett felújítás közben is haladhasson a forgalom.
A Kitérő 2016 Konzorcium, melynek tagjai a V-Híd Zrt. és az A-Híd Zrt., márciusban megkezdte a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal korszerűsítését, s a szakaszon azóta is gőzerővel halad a munka. Április 1-4. között folyamatos vágányzárban, éjszakai teljes feszültségmentesítés mellett az érdi vasútállomásnál megtörtént két darab vasúti hídprovizórium (azaz ideiglenes híd) beépítése az állomás jobb átmenő vágányába. Itt a kivitelezést az A-Híd Zrt. végezte.
Az ideiglenes szerkezetek beépítésére azért van szükség, mert a vasútvonal átépítése közben egy vágányon folyamatosan fenn kell tartani a vonatforgalmat, és az állomáson megvalósuló peronaluljáró illetve a vízelvezetés részeként épülő kerethíd kivitelezését csak provizórium védelmében lehet elvégezni. A beépített provizóriumokon a megengedett sebesség 40 km/h.
A provizóriumok 2017 augusztusáig maradnak üzemben, eddig tart az állomás és kapcsolódó nyíltvonali szakaszok bal oldalának átépítése. Ezt követően kezdi meg a konzorcium az állomás jobb oldalának átépítését.
A teljes, 40a vasútvonalon végzett projekt befejezésének határideje 2020. június 30.










Valódi, bejárható kertként, inspirációs térként és szakmai tudásközpontként is működik majd a Leier győri mintakertje, amely új megközelítést hoz a hazai kertépítésbe.
Az esemény üzenete egyértelmű: az építőipar nem kerülheti meg többé a bizalomra épülő kommunikációt, a stratégiai marketinget, a belső erőforrásokra építő employer brandinget és a tudatosan felépített társadalmi szerepvállalást. A vállalatok és a fiatal generációk közötti kapcsolat kulcsa pedig az átláthatóság, a hitelesség és a valódi párbeszéd.