Az M7-es lehajtójánál található hotel nem csak a vendégek szállásigényét elégíti ki, hanem a benne található díszítőmegoldások egyben művészeti élményként is szolgának.
December elején megnyílt az ibis Styles Budapest Citywest háromcsillagos hotel, amely a nyolc évig üresen álló Hotel Wien épületében éledt újra. A régi szálloda egykor nagyon népszerű volt a vendégek körében, azonban idővel elavult és bezárták. Az új létesítmény üzemeltetését a francia Accor-csoport Ibis Styles hotellánca végzi majd el.
Az 1971-ben átadott régi épületet nem bontották le, hanem szerkezetileg lecsupaszították és teljeskörű külső-belső felújításon esett át, amit 2 milliárd forintból valósított meg az új tulajdonos. A Budaörsi úton található szálloda a korábbi 92 szoba helyett most 114 szobával nyílt meg.
Az ibis Styles Budapest Citywest nyitóünnepségét január 18-án tartják, szakmai nyílt napján, január 24-én pedig háznézésre várják az érdeklődőket.
Az újonnan megnyílt ibis Styles Budapest Citywest nem csupán egy szálloda, hanem a kortárs művészet és design megtestesülése is, amely a város és a benne élő emberek mindennapjait igyekszik elmesélni és megjeleníteni.
A modern pop art stílusú belsőépítészeti kialakítást Yaakobi Avraham stúdiója végezte az ismert kortárs művész, Weiler Péter ötletei és alkotásai felhasználásával. A designer a különleges megvalósításokat ötvözte a város iránti szeretetével, ami lehetővé tette, hogy az épület Budapest esszenciáját jelenítse meg: látványával, az ikonikus hidakkal és az itt élő emberekkel.
Egymillió forintos négyzetméterár körül tudják tartani a lakások árát Debrecen új fejlesztésében.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.