A Szabadicsnál állandóan meg kell ugrani a magas lécet

A vállalat fennállásának 30. évfordulója alkalmából a tavaly nyugdíjba vonult, a cégnél művezetőként dolgozó Hársing Józseffel és a 18 éve itt tevékenykedő, mostanra üzletág-igazgatóvá előlépett Horváth Szabolccsal beszélgettünk. Személyes tapasztalataikon és élményeiken keresztül mutatták be a vállalat múltját, jelenét és jövőjét.

Hogyan és mikor kerültek a Szabadicshoz?

Hársing József: 1994-ben a környékbeli településen voltam önkormányzati főelőadó és akkor Zalakomárban dolgozott a cég, csatornát építettek és kimentem megnézni a munkájukat. Jóskával (Szabadics József, a vállalat alapítója – a szerk.) régóta, még a ’80-as évekből ismertük egymást. Egyszer, egy pénteki napon bejött hozzám az akkori munkahelyemre, és megkérdezte, mennyit keresek. Megmondtam, hogy mennyit, mire kapásból a dupláját ígérte, és felajánlotta, hogy menjek el hozzá művezetőnek. Nem volt min gondolkodni. Tudtam, hogy a lakkcipős, vasalt nadrágos irodai munkát fogom fölcserélni bakancsra meg farmernadrágra, mert előtte dolgoztam már hasonló munkakörben. Így kezdődött a mi közös történetünk.

Horváth Szabolcs: A főiskola második éve után, 2000-ben jöttem ide egy hónapos nyári gyakorlatra. Ezután úgy váltunk el, hogy ha befejeztem az iskolát, keressük egymást. 2001 júniusában volt egy felvételi beszélgetésem a cégnél, és fel is vettek. Július elején el is kezdtem itt dolgozni – ennek már közel 18 éve. Egy hónap gyakorlás után Barcsra mentem, ahol szennyvízcsatorna-hálózatot építettünk és másfél évig tartott. Így indult el az utam a cégnél.

 

 

Milyen mozzanatát emelnék ki a munkájuknak, ami miatt megszerettek benne dolgozni?

Hársing József: Mielőtt hivatalnok lettem (ami összesen 3,5 évig tartott), hasonló beosztásban dolgoztam, mint a Szabadicsnál. Mindig nagyon szerettem terepen lenni, ahol a tervezésen dolgoztam és földméréseket csináltam. Falusi gyerek létemre egyébként is természetközeli ember voltam, így külső helyen lenni a munka során, nem pedig az irodában ülni, közel állt hozzám. Tudtam, hogy nagy kihívást jelent majd a munkaköröm során, hogy emberekkel kell foglalkozni és őket irányítani, de nagyon megszerettem ezt a részét is. Mindemellett a szennyvízcsatorna-hálózat építése is folyamatos kihívások elé állított, de attól volt szép az egész, hogy mindig volt új dolog, amit meg kellett oldani.

Horváth Szabolcs: Művezetőként kezdtem Barcson, majd másfél év múlva építésvezető lettem, mikor indult egy nagyobb szennyvízberuházásunk Csurgón és környékén. Ez a munkaköröm nagyjából 2010-ig tartott, amikor történt egy váltás a cég életében – még több projekt került hozzánk, még több árbevétellel. Ezután főépítésvezető lettem, majd 2012-ben megszületett a cégnél a döntés, hogy üzletágak alakulnak, mert kilátásban volt egy nagyobb volumenű ivóvíz-rekonstrukciós feladat. Ekkor bíztak meg az ivóvíz-üzletág vezetésével, így 2013 eleje óta ezt a pozíciót töltöm be. Mindez természetesen nagyobb felelősséget is jelent, és sokat tanultam abból, hogy a különféle pozíciókban eltérő végzettségű és képzettségű emberekkel dolgozhattam együtt. Állandó kihívást jelent a cégnek, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű létszámot meg tudjuk teremteni és meg is tudjuk tartani. Ez eddig mindig sikerült és szeretem, hogy ennek én is a részese lehetek.

 

Mit tartanak a legnagyobb kihívásnak a munkájuk során?

Horváth Szabolcs: Nagyban kapcsolódik az imént elmondottakhoz, ugyanis kétségtelenül a fő kihívást az jelenti, ami általában az építőipar teljes egészére jellemző: az emberi kapacitás, a megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkaerő megtalálása. Ez a legfontosabb tényező ahhoz, hogy a projekteket, amiket sikerül megnyerni, azokat becsülettel el is tudjuk végezni. Ez napi szintű küzdelmet jelent mostanság, és mellette természetesen próbálunk megfelelni a tulajdonosunk elvárásainak. Szabadics József egy elég magas lécet rakott elénk, amit folyamatosan meg kell tudnunk ugrani. Néha van az a helyzet, amikor nehéz ennek megfelelni, de azért mindent belead az ember, ha már Józsi bácsi ilyen elvek alapján építette föl a céget, és ezek alapján tudott sikeressé válni.

 

 

Hársing József: A napi kihívásokat nagyban meghatározza, hogy éppen hol dolgozunk, és ez egy állandóan változó tényezője a munkának. Például nem mindenki bírja, ha el kell menni Vas megyébe dolgozni. Ahhoz el kell indulni otthonról 5 órakor, hogy munkakezdésre, 7 órára odaérjünk, pontban 7-kor indul a gép, délután 4 órakor pedig megáll, és még haza kell jönni.

Horváth Szabolcs: Nekem az egyik kollégám azt mondta, hogy annak idején azért lettem építésvezető, mert művezetőnek nem találtak megfelelőnek (nevet). Az elég nagy kihívás volt, mikor 15 fős brigádok voltak kint, és napi szinten meg kellett velük találni azt a hangot, hogy úgy menjen a munka ahogy kell. Lehet, hogy túl fiatal voltam hozzá.

Van személyes kedvenc projektjük, amit közel éreznek a szívükhöz?

Hársing József: Az én szívemhez a saját kis falum áll a legközelebb, és az volt a legszebb, amikor művezetőként a saját embereimmel a saját falumban dolgoztam. Ott nem lehetett hibázni. Motiválni kellett magamat is és a brigádot is, hogy itt nem úgy van, hogy elmegyek innen holnap, hanem itt akarok élni még egy 50 évet (nevet).

Horváth Szabolcs: Erre a kérdésre nagyon gyorsan megvolt a válaszom, mert a Balaton-parti feladatokat nagyon szerettem, imádom a Balatont és nagyon örülök, hogy ott dolgozhattunk. Balatonfenyvesen volt egy elég nagy szennyvizes beruházásunk, később pedig volt egy Mura-Dráva torkollat-szabályozás – mindkettőt szerettem a környezet és a nyugalom miatt. Ez utóbbi közel egy éves projekt volt, és szép mutatvány volt 15 ezer tonna követ lehordani a folyópartra. Az egyik kedvencem belőle, mikor bejelentést tettek ellenünk a vasútnál, hogy vasúti átjárón azért nem illik lánctalpasokkal átjárni (nevet). De ezt is szépen megoldottuk. Ezt a projektet bármikor megcsinálnám újra. Még egy projekt eszembe jutott: Barcson kezdtem annak idején a pályafutásomat a cégnél, és 2013-ban egy ivóvizes projekt miatt visszamentünk oda. Tehát 12 év után lett ott új feladatom, ez a visszatérés is nagyon jó élmény volt.

Mi volt a legnagyobb sikerük a Szabadicsnál, akár céges, akár egyéni szinten?

Hársing József: Nekem minden egyes projekt befejezése az volt. Örök klasszikus marad számunka Szabadics Józsi bácsi, amikor volt egy műszaki átadás, és azt mondta, hogy öröm műszaki átadásra menni, mert mindenhol csak azt hallani, hogy milyen jól csinálták az embereid. Elismerést kaptunk mindig, mindenütt, de ez az elismerés különösen jól esett.

 

Horváth Szabolcs: Amit a Józsi is mondott: egy-egy projektet befejezni siker, az tény. Én sikerként éltem meg azt is, amikor az ivóvíz-üzletág vezetésével, mint igazgatót, engem megbíztak, ami egy hatalmas elismerés volt. Úgy gondolom, hogy jól össze tudtam állítani, és jó néhány milliárdnyi projektállományt sikerült 2,5 év alatt megoldanom. Ivóvizes feladatokkal nem igazán foglalkozott korábban a cég, ezért ez egy kicsit új feladat volt. Egy jóval nagyobb projektállomány volt abban a pár évben a cégnél, mint az előtte lévő években. Sőt, jóformán a 2010-es adatokhoz képest 2014-re megdupláztuk a forgalmat, és ehhez nagyon sok új embert kellett felvennünk, akiket be kellett tanítani, és el kellett velük fogadtatni azokat az elveket, amit a Józsi bácsitól megtanultunk, hogy hogyan kell itt elvégezni a feladatokat. Nekem az volt a legnagyobb sikerem, hogy ezt sikerült megoldani, valamint új területen, új csapatot és új üzletágat kiépíteni.

Ha már új üzletágakról beszélünk – van-e még hova tovább fejlődnie és bővülnie a cégnek?

Horváth Szabolcs: A következő néhány év várhatóan töménytelen mennyiségű új feladatot hoz, a 2019-es évben is már 15-18 milliárd környéki tervezett forgalom lesz. Sőt, a következő két évben 45-50 milliárdnyi forgalmat kell megcsinálnunk, ez egy lényegesen nagyobb lépték, mint a cég életében eddig bármikor is volt. Így nem biztos, hogy ezt tudjuk még nagyon fokozni, bár az is elképzelhető. Új területnek nevezhetjük a távhőt, ugyanis távhővezeték-építéssel meg távhőrendszerek kiépítésével eddig nem foglalkoztunk. Más új profilváltás nem nagyon fog történni. Ezzel gyakorlatilag végig értünk az összes közművön – a gáz-, szennyvíz- és vízhálózat kiépítésével, valamint optikai és villanykábelek lefektetésével. A vízilétesítményes üzletágunkban pedig továbbra is ott vannak a töltésépítések, a környezetvédelmi beruházások és a mederkotrások.

Mások-e a mostani feladatok, mint a korábbi évtizedekben?

Horváth Szabolcs: A korábbi feladatokhoz és a 10-15 évvel ezelőtti munkákhoz képest nagy különbséget jelent, hogy mostanában nagyon sok a rekonstrukciós feladat. Már mindenhol kiépült az ivóvízhálózat, a szennyvízhálózaton is lassan körbe érünk, és városoknál az 50-80-100 éves hálózatok cseréit kell elkezdenünk. Kicsit másabb, mint az újak építése, több kihívással jár, lassúbb és másfajta eszközöket igényel.

Miben áll a cég mozgatórugója és miért jelent ennyire biztos pontot a hazai piacon?

Horváth Szabolcs: Én nagyjából 1,5-2 éve dolgozhattam itt, amikor azt gondoltam, hogy simán elmennék innen nyugdíjba is. Látszódott, hogy van itt lehetőség, hogy folyamatosan fejlődik a cég és mindig próbál egy picit előbbre járni másoknál. Nem igazán volt olyan év, amikor ne láttuk volna végig az egész évet előre, hogy mit fogunk pontosan csinálni. Az esetek többségében két évre előre megvolt az itt dolgozó emberek feladata, tehát mindig egy biztos képet mutatott magáról a cég, és ez így van a kezdetektől. Amióta idekerültem, ahhoz képest minimum a tízszeresére nőttünk – létszámban, árbevételben, feladatmennyiségben, és ennek én folyamatosan a részese voltam. Kicsit a sajátomnak is érzem ezt az eddig itt töltött 18 év alatt. Mindent megteszünk azért, hogy ez a cég működjön, és folyamatosan meg tudjuk ugrani azt a bizonyos lécet.

Almási Krisztina