A Strabag kivitelezésében megújuló déli szakaszon a tervek szerint haladnak a munkálatok, miközben párhuzamosan vele már zajlanak a középső szakasz munkálatai is a Swietelsky által.
A terveknek megfelelően haladnak a 3-as metróvonal Kőbánya-Kispest és Népliget állomás közötti felújítási munkálatai, a koronavírus-járvány miatt több mint egy hónapja bevezetett veszélyhelyzeti intézkedések továbbra sem korlátozzák a korszerűsítés menetét – adott tájékoztatást a BKV.
A Kőbánya-Kispest, Határ út, Pöttyös utca, Ecseri út és Népliget megállók korszerűsítésén a Strabag Építő Zrt. dolgozik, a teljes vonal felújítását magába foglaló projekt második szakaszaként (az első, északi ütem tavaly márciusban készült el).
A Népliget metróállomás környezete szinte felismerhetetlen, mivel az akadálymentes közlekedés biztosításához a födémet ki kellett bontani, így a felszínről belátni az aluljáróba. A felvonók megközelítéséhez szükséges tér kialakításához új szerkezet épül, a lépcsők elbontása és új pozícióba helyezése pedig már meg is történt.
Az utasforgalmi területeken szembetűnő a változás: a falburkolatok tartószerkezete minden állomáson elkészült.
A Határ út és az Ecseri út után a Népligetben is elkezdődött a padlóburkolatok lerakása, az új LED-lámpatestek működése pedig az eddig félhomályban lévő peronokat világítja majd meg.
Az üzemi területeken a gépészeti munkafolyamatok jó ütemben haladnak, helyenként az elektromos vezérlők bekötése is elindulhatott. Kőbánya-Kispesten az új pályaszakaszon a korszerű áramellátás kiépítése napokon belül befejeződik, várhatóan május elején elindulhat a tesztelés próbajáratokkal.
A 3-as metró felújítása a középső szakasszal fejeződik majd be, melynek munkálatai szintén jól haladnak a SWIETELSKY Kft. kivitelezésében, nemrég számoltunk be a Ferenciek tere aktuális állapotáról és közöltünk galériát a Ferenciek tere és az Arany János utcai megállók felújításáról.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.