A Bayer Construct Zrt. kivitelezésében egy a világörökség részét képező, mégis sok éve romosodó épület születik újjá a belvárosban. A munkák miatt a hétvégén forgalomkorlátozás lesz az Andrássy úton.
Elkezdődött a pesti belváros egyik értékes műemléképületét újjáélesztő projekt a Bayer Construct Zrt. kivitelezésében. A beruházásban az 1878-ban neoreneszánsz stílusban épült, de immár hosszú évek óta romos állapotban levő lakóépületet rendbe teszi, és prémium kategóriás lakásokat épít benne a magyar tulajdonú vállalat.
Az Andrássy út 47. alatt található épületnél februárban rajtolt a kivitelezés, amely tervezetten 2022 márciusában zárul, a szerkezetépítés az ütemterv szerint idén decemberben fejeződik be. A projektben ezen a hétvégén daruzási munkálatok indulnak, emiatt forgalomkorlátozások várhatók az Andrássy út érintett szakaszán és a Liszt Ferenc téren.
A háromemeletes – pincével, félemelettel és tetőtérrel is bíró - épület az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkán Freund Vilmos és Quittner Ervin tervei alapján jött létre.
A mostani projektben 4700 négyzetméternyi hasznos alapterületen tíz lakásos társasház születik, a külső és a belső műemléki elemeket – többek közt a homlokzatot is - megőrizve.
Különösen értékes belső teret képez a kapualj és a főlépcsőház, ahol a belső boltozaton neoreneszánsz díszfestés jelenik meg.
A ház 1878 és 1880 között épült fel terméskő homlokzatú eklektikus stílusú sarokházként Karsai Ignác megbízásából, aki a Pesti Viktória Gőzmalom igazgatója volt. A bérpalotában a tulajdonos és családján kívül több tudós és vagyonos is élt a XIX. és XX. században. Voltak neves intézmények is az épületben, úgy mint a Világ című művészeti lap kiadóhivatala és szerkesztősége, majd pedig a Magyar Hírlap Rt. A földszinten a Palermo nevű kávéház volt egykor ismert, ahol Ady Endre is gyakran megfordult.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.