Lépésről lépésre bemutatjuk a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. generálkivitelezésében, rendkívül feszített tempóban, ugyanakkor világszínvonalon kivitelezett Nemzeti Atlétikai Központ mérföldköveit.
A budapesti Nemzeti Atlétikai Központban augusztus 19-én délelőtt a 20 kilométeres férfi gyaloglás döntőjével kezdetét vette a 2023-as atlétikai világbajnokság. A jövő vasárnapig tartó rendezvényen több mint 200 országból 2000 atléta vesz részt, összesen 49 versenyszámra kerül sor.
A nyitónapon délelőtt 11 versenyszámot bonyolítottak le, majd a szombat esti számok előtt rendezték meg a hivatalos megnyitót. Az eseményen Novák Katalin köztársasági elnök hangsúlyozta, ma a magyar fővárosra, Budapestre figyel a világ. Kitért arra is, hogy az olimpiai pályázat örökségeként épülhetett meg a ferencvárosi szabadidő- és sportpark, benne az új atlétikai központtal. "Rozsdából született arany, a Duna-partra visszatért az élet" - fogalmazott.
Kiemelte, hogy az elmúlt 10 évben hazánk több mint 40 nemzetközi sportrendezvénynek adott otthon, köszönetet mondott az önkénteseknek is, a versenyzőknek sportszerű versenyzést kívánt, végül hivatalosan is megnyitotta a világbajnokságot.
A hazánk eddigi legnagyobb sporteseménynek otthont adó létesítmény a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium generálkivitelezésében jött létre. A világverseny ideje alatt 40 ezer főt befogadó, később 15 ezer férőhelyessé váló aréna munkálatai 2020 novemberében kezdődtek, az első jelentősebb esemény a közel 60 méter magas dél-pesti Vituki toronyház felrobbantása volt. Ezt követően kezdődhettek meg a monolit szerkezetépítési munkálatok, amelyek 2021 júniusában már be is fejeződtek. Ugyanezen év decemberében befejeződött az előszerelt acél tetőszerkezeti elemek elhelyezése: 48 darab, egyenként közel 100 tonnás és 28 méter magas gyémántelemet emeltek be a helyére.
A hasonlóan látványos újabb munkafázisban a tető közel 27 000 négyzetméternyi membránfedést kapott 2022 szeptemberéig, majd 2022. október 28-án az épület elérte a legmagasabb pontját. A bokrétaünnepséggel egybekötve felavatták a 168 méter hosszú, gyalogoshídként megépült Robinson hidat, amely a Csepel-szigeten létesült edzőpályák és a stadion között biztosít átjárást.
A feszített tempónak köszönhetően négy hónappal később, március 1-én a generálkivitelező konzorcium megkezdhette a projekt műszaki átadás-átvételét. Májusban a hang- és fénytechnikai bemutatót is megtartották a Nemzeti Atlétikai Központban; majd június 17-én egy családi fesztivál keretében átadták a vb után sportközpontként szolgáló létesítményt, amelynek megnyitó programjain 15 ezren vettek részt.
Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb építési projektje az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában valósult meg, a generálkivitelezését a ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. végezte. A projekt lebonyolító-műszaki ellenőre a Főber Zrt. és Óbuda-Újlak Zrt. alkotta konzorcium, a generáltervezést a NAPUR Architect Kft. végezte. Az építmény központi struktúrájának tervezését, gyártását és szerelését, valamint az acél kábeltetőszerkezet helyére emelését a KÉSZ Csoport tagjaként a KÉSZ Metaltech Kft. és a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. kivitelezte. Az acél és a kábeltető szerkezet tervezéséért, gyártásért és kivitelezéséért a cégcsoport stratégiai partnere, a bim.GROUP felelt. A NAK mellett megépült Robinson hidat a konzorcium alvállalkozójaként a Hídépítő Zrt. építette a Speciálterv Kft. tervei alapján. Kiemelt alvállalkozóként a Mészáros és Mészáros Kft., a V-Híd Zrt., a WHB Elektro Kft., a Zala Elektro Kft., a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft., a Kanizsai Magasépítéstő Kft., a Graboplan Kft., az Épszerk-Pannónia Invest Építőipari Kft., a Bayer Construct Zrt., a Gedi Építő Kft, valamint a PBM Mélyépítő Kft. vett részt a munkákban.
Ahogy azt korábban is jeleztük, a beruházás sikerességéhez jelentősen hozzájárult az a rendkívüli munkatempó és feszített heti/napi ütemezés, amely során az építkezésen napi szinten az adott technológiai folyamattól függően, 400-500 fő végzett munkát. A páratlan kivitelezés részleteiről bővebben is beszámoltak lapunknak a projekt kulcsszereplői: a világszínvonalú aréna érdekességeit egy hármas és egy páros interjúban jelentettük meg.
Sikerrel zárult a SZABADICS Építőipari Zrt. munkavállalói tréning-sorozata.
Lovas Róberttel, a Weinberg gyártási üzletágának igazgatójával a cég fejlődéséről, saját szerepéről és arról is beszélgettünk, hogy az acélipar lehet a fenntarthatóság egyik kulcsa. A sárospataki acélszerkezet-gyártó vállalat európai minőségben gyárt, és folyamatosan az új kihívásokat keresi. Lovas Róbert kicsit saját gyermekének tekinti mindazt, amivé a Weinberg lett az elmúlt évtizedek alatt.