A zempléni vállalat lokálpatrióta vezetése több éve a leghatékonyabb módon és hasznosan segíti munkavállalóit, örömet szerezve a kicsiknek is.
Évről évre nagy népszerűségnek örvend a Weinberg ’93 Kft. nyári tábora, melyet saját dolgozói gyermekeinek szervez. A sárospataki központú vállalat vezetői 2018-ban valósították meg először ötletüket, amely akkoriban a térségben egyedülálló kezdeményezésnek bizonyult. A generálkivitelezéssel és acélszerkezet-gyártással foglalkozó cég nagy figyelmet fordít arra, hogy valódi segítséget nyújtson munkavállalóinak, hiszen a szünidő hasznos, felügyelettel történő eltöltése minden dolgozó szülő számára fejtörést okoz.
A vállalat által nyújtott lehetőség egyre népszerűbb, ezért az igényekhez alakítva bővítették a szolgáltatást: idén összesen 20 fővel több gyermeket tudtak fogadni. A Weinberg a szervezésben a praktikusságra is figyel: a Malomkőgyár utcában, a sárospataki irodaház és acélszerkezet-gyártó üzem szomszédságában lévő épületben és a hozzá tartozó zöld területen kialakított új játszótéren biztosítja a tábor helyszínét.
A gyerekeket összesen tíz turnusban, augusztus végéig fogadják térítésmentesen, hetente 12 gyermek vidám és tartalmas felügyeletét vállalják.
A vakációzókkal nyugalmazott óvónők foglalkoznak. A napi programok között a kreatív és kézműves foglalkozások mellett sok szabadtéri játék is szerepel.
A táborozókat idén új játszótér fogadja, melynek kialakításában nagy szerepet játszott a környezettudatosság, ami nem meglepő, hiszen a Weinberg új irodaházát is eben a szemléletben alakította ki. A fenntarthatóság a cég filozófiájában is kiemelt szerepet játszik.
A nyári tábor nyitva tartását a munkarendhez és az egyéni igényekhez igazították, a gyerekek reggel 8-tól 17 óráig tudnak a táborban tartózkodni, ez idő alatt háromszori étkezés biztosított számukra.







2026. szeptember 15-én a Szolnoki Törvényszéken zajlott le annak a pernek az első tárgyalási napja, amelyben felperesként a Szolnoki Tiszaliget fürdőt kivitelező konzorcium társaságai végszámlájuk kifizetését követelik az alperes Szolnok Város Önkormányzatától.
Építőipari, gazdasági, történelmi és szervezetfejlesztési szempontból is rendkívül érdekes minden egyes részlet, amit a 30 éves, számos ágazatban sikeres Mento Csoportról a két tulajdonos megosztott velünk. A legizgalmasabb, legértékesebb üzeneteket talán mégis a folyamatok mögötti cégfilozófiáról és lelki tényezőkről fogalmazta meg Hercsik István és Hercsik Dávid, akik egyaránt saját gyermekükként tekintenek a vállalatcsoportra.