Sikerrel zárult a SZABADICS Építőipari Zrt. munkavállalói tréning-sorozata.
Munkavállalók, vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása érdekében írták ki a GINOP Plusz 3.2.1. pályázatot, amelynek keretében indított átfogó képzési programot a SZABADICS Építőipari Zrt.
„Várakozásaink szerint e képzések javítani fogják a szervezeten belüli kohéziót, ezáltal a munkavállalói motiváció is erősödni fog; a soft-skillek fejlesztésének hatására pedig a folyamatok átláthatósága is javul majd a jövőben.”
– foglalta össze lapunknak a képzések célját Zsilvölgyi Katalin, a SZABADICS Építőipari Zrt. HR vezetője.
Stratégiai együttműködés keretén belül a Fürkész Holding Kft. segítette képzéseivel a SZABADICS kollégáinak soft skill fejlesztését. Előadásaik témái – helyzetfüggő vezetés; burn-out; folyamatfejlesztés; stresszkezelés Disc-alapokon – a vállalati kohézió erősítését, a különböző személyiségek közötti hatékony együttműködést, a munkavállalók saját határainak és felelősségi köreinek felismerését célozták.
„Idén 101 fő részvételével szerveztük meg a tréningeket, 20 napra elosztva” – tudtuk meg Zsilvölgyi Katalintól.
A GINOP Plusz támogatás célja volt, hogy segítse a munkahelyi képzések megvalósítását, ezzel növelve a termelékenységet. Ennek érdekében a SZABADICS Építőipari Zrt. munkatársai a folyamatfejlesztés erősítésével kapcsolatban is részt vehettek egy gyakorlati alapokra helyezett tréningen.
„Indított képzéseinket oktatási tervünk, illetve a 2024. februárjában lebonyolított munkavállalói felmérés eredményei mentén határoztuk meg” – tette hozzá a HR vezető. „Kollégáink eltérő területeken állnak helyt eltérő feladatokkal, a közös cél mégis összeköt mindenkit: meg kell találni a közös hangot, a közös nyelvet, amivel a munkafolyamatok optimalizálhatók.
A kollégák részéről érkezett igények is hasonló irányt mutattak a vezetőség elképzeléseivel, ezért az idén lezárt képzésék kiválasztásánál a soft skillek fejlesztésére helyezték a hangsúlyt, hiszen a hatékony együttműködés alapja nem csupán a jó kommunikáció, hanem a jól kommunikálás is.
„Ezt nem csak a Disc-alapú, stresszt kezelő és asszertív kommunikációt fejlesztő képzés támogatja, de a helyzetfüggő vezetés és a burn-out ismeretanyaga is”
– részletezte Zsilvölgyi Katalin. A folyamatfejlesztés pedig emellett az egyes kollégák és szervezeti egységek közti együttműködést fejlesztését célozta, ennek során gyakorlati tudást is adott a tananyag a hétköznapokba való beépíthetőséghez.
„A nagy résztvevői létszám, a különböző munkakörök és nagymértékben eltérő földrajzi lokációk miatt - tette hozzá a HR vezető – a beosztások megszervezése volt talán a legnagyobb kihívás számunkra, de kollégáink abszolút támogató és rugalmas hozzáállása nagy segítség volt.”
Igen pozitív visszajelzések érkeztek; a tréningek metodikája, a trénerek felkészültsége és személyisége pedig mind hozzájárult ahhoz, hogy a SZABADICS Építőipari Zrt. kollégái döntő többségben hasznosnak és felhasználhatónak találták az oktatásokat. Amint Zsilvölgyi Katalin felhívta rá a figyelmet:
„ezért is lesznek olyan képzések, amiket a nagy sikerre való tekintettel szélesebb kör számára is megnyitunk a következő évben.”
Lovas Róberttel, a Weinberg gyártási üzletágának igazgatójával a cég fejlődéséről, saját szerepéről és arról is beszélgettünk, hogy az acélipar lehet a fenntarthatóság egyik kulcsa. A sárospataki acélszerkezet-gyártó vállalat európai minőségben gyárt, és folyamatosan az új kihívásokat keresi. Lovas Róbert kicsit saját gyermekének tekinti mindazt, amivé a Weinberg lett az elmúlt évtizedek alatt.
Bár harminchárom évet töltött el egy munkahelyen és nem gondolkodott a váltáson, a Paks II. projekt mégis elcsábította Bohus Róbertet, aki úgy gondolja: ennek a beruházásnak olyan nívója, hírneve van, amiért érdemes volt ezt a lépést megtenni. A cég programelem-felelőse tapasztalt projektmenedzserként került márciusban a két új blokk létesítését koordináló társasághoz.