Burkolatcsere, forgalomlassító elemek és zöldfelületek kialakítása is szerepel a fejlesztésben.
Budapest VI. kerületében, Terézvárosban zajlik a Szív utca és környezetének komplex közterület-megújítása, amelynek kivitelezője a HE-DO. A beruházás célja a közlekedésbiztonság javítása, az utcakép megújítása, valamint a környéken élők mindennapi komfortérzetének növelése.
A fejlesztés a Szív utca Aradi utca és Andrássy út közötti szakaszát, valamint a Szív utca–Aradi utca csomópontot érinti, összesen mintegy 1100 négyzetméteren. A projekt két fő ütemből áll: az utca és a csomópont megújítása egymásra épülő kivitelezéssel valósul meg.
A csomópontban az aszfaltburkolatot térkő váltja fel, valamint forgalomlassító küszöb is épül. A járdadelták korábbi öntött aszfalt burkolata szintén térkőre cserélődik, emellett növénykazetták kialakítása is megtörténik. Az utcában 5 centiméter vastagságban cserélik az útpálya kopórétegét, mindkét oldalon megújulnak a járdák, sor kerül egy tűzcsap áthelyezésére, valamint növényplanténerek, kisebb kerítések és új utcabútorok is kihelyezésre kerülnek.
A munkálatok 2025. december 2-án indultak. Elsőként a csomópont építése valósult meg, ezen belül a járdadelták, majd az útpálya kivitelezésével. Ezt követte az utca páros oldali járdájának megújítása, jelenleg pedig a páratlan oldali járda építése zajlik. A következő ütemben az útpálya kopórétegének cseréje történik meg, majd az utcabútorok kihelyezése, a növénytelepítés és a végleges forgalomtechnikai elemek kialakítása zárja a kivitelezést.
A beruházás önkormányzati forrásból valósul meg, a megrendelő Terézváros Önkormányzata, konzorciumi partnerek bevonása nélkül. A fejlesztés elsősorban a forgalomtechnikai viszonyok javítását és az elöregedett burkolatok korszerűsítését szolgálja, miközben az új burkolatok és zöldfelületek a környezet esztétikai megjelenését is javítják.
A projekt egyik sajátossága a rövid kivitelezési idő: a munkák másfél–két hónap alatt valósulnak meg. A tervek szerint a kivitelezés 2026 januárjában befejeződik, a projektzárás februárban várható.
Egy építőipari alkotást fejlesztők, tervezők, gyártók, kereskedők és kivitelezők hoznak létre és üzemeltetők tartanak fenn. Ám kérdés, hogy kihez fordulhat segítségért egy ipari szereplő, ha versenyképes szeretne maradni?
Nem az alapanyagköltség a legnagyobb ellenség, hanem a bizonytalanság és a volumenhiány – derült ki a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) teltházas évadnyitóján. A Trust Your Architect! első eseményén a Market két vezetője is részt vett.