Hol a helye a klasszikus hagyományoknak a kortárs építészetben?

Conor Lynch, a nagy-britanniai Winchesterben élő építész a klasszikus hagyományok és a helyi népi karakter töretlen híve. „A klasszikus újjáéledése a 21. században” címmel a Matthias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott beszélgetésen Stephen Sholl, az MCC Nemzetközi kommunikációs csoportjának vezetője többek között arról kérdezte az építészt, hol a helye a klasszikus hagyományoknak a kortárs építészetben és miért fontos ez a jövő szempontjából.

 

Káros az uniformizálódás

Mint Lynch kifejtette: a klasszikus épületeken hierarchikusak a megnyitások, amit ma nem láthatunk az épületeinken. Jó példa erre, hogy egy mai irodaházban a vezetőknek szánt bejárat ugyanolyan, mint az alkalmazottaké, csak a tábla más. Úgy is mondhatnánk, a kortárs és a klasszikus építészet közötti legfontosabb különbség, hogy a klasszikus vertikális, a modern pedig horizontális hangsúlyú. Lynch szerint ezzel összefüggő probléma, hogy az ember bárhová megy, ugyanolyan építészettel találkozik, holott mindenhol voltak tradíciók. Az uniformizálódás és a hierarchia nélküli terek pedig nem csak az egyéni karakter elvesztését jelentik, de a szépség erodálódásával is járnak.

 

Szilárd alapokra kell helyeznünk az építészek tudását

A szépség persze relatív, mégis az építészet alapja - fejtette ki. Amikor valaki szépséget keres egy épületben, az szinte biztosan a díszítő motívumokra és a nagyvonalúságra koncentrál, amiben sokkal erősebb volt a klasszikus építészet a mainál. A klasszikus építészet a lélekhez szól, nem csak a díszítésében, de a térszervezésében is. Túlélő építészet ez, hiszen a régiek hosszútávra tervezték a házakat és otthonnak szánták azokat; míg ma már nem tervezünk évszázadokra. A klasszikus építészet a felhalmozott tudás és bölcsesség érvényre juttatása által elhelyezi a szemlélőt a történelemben, mert generációk tudását hordozza.

Sikeres építészetet időtálló házzal lehet elérni.

A legtöbb építész nem alkot soha mesterművet, nekik tehát az elméleti alapokat kell jól megtalálniuk. Ma, amikor az avantgárd lett a mainstream, a klasszikus vált avantgárddá. A modern építészet – Lynch a kortárs építészetet is modernistának ítéli, mert hasonló normák alakítják, mint a száz évvel ezelőttit – a jövőben akarja elhelyezni a szemlélőjét, ami lehetetlen küldetés. Ennek ellenére hiba volna olyan házakat tervezni, mint a 19. században, hiszen más emberek vagyunk, más igényekkel. Mi hát a megoldás?

 

Fenntartható klasszikus?

Az építész elismerte, ma nagy szabadságot ad a technológia, az építészek szabadon kísérletezhetnek. Emellett nem szabad elfelejteni az évszázados eredményeket – de persze nem lehet jó irány politikai síkra terelni az építészetet. Ma is hosszútávon kellene gondolkodnunk a házakról: ellenálló és fenntartható épületeket kall alkotni annak tudomásul vételével, hogy a mai kényelmi dolgok abszolút feleslegesek lehetnek akár 30 év múlva, ezért nem szabad ezekre helyezni a hangsúlyt.

A klasszikus épület annyiban fenntarthatóbb, hogy sokáig megmarad szemben a mai, egy-két generációra szánt házakkal; de persze

a leginkább fenntartható nem építeni.

Ha megőrzünk épületeket, általa fenntartunk gondolkodásmódot és kultúrát is, hiszen a tereink meghatározzák a gondolatainkat. Térélményeink és álmaink kapcsolatban vannak egymással. Mint az építész kiemelte: hiba olyat építeni, mint régen, de tanulni kell a régiektől és át kell venni jó gyakorlatokat, amelyek közül talán a legelső, hogy egy jó épület táblák nélkül is elmondja, merre kell mennünk a falai között.