A Ganz által épített erőmű új turbinákat kap, ami által 70 százalékkal nő a teljesítménye.
A leállítása után megkezdték a gibárti vízeremű felújítását – derült ki az üzemeltető Alteo Enrgiaszolgáltató közleményéből.
A közel egy éven át tartó felújítási munkálatokat az indokolja, hogy az erőmű lelkét képező generátoron és turbinán az elmúlt 48 évben nagyobb felújítást nem végeztek.
A műemlékké nyilvánított objektumnak az 1,1 milliárd forint értékű beruházás 35 évvel növeli az élettartamát, 70 százalékos teljesítménynövekedés mellett. A beruházás egyik fő eleme a korábbi turbinák lecserélése a mai műszaki színvonalnak megfelelő, magas hatásfokú, illetve nagyobb vízhozamot hasznosító turbinákra. Ezek teljesítménye 5,75 gigawattóra/év lesz.
Az erőmű eredeti állapotához hasonló jellegének megőrzése a beruházás előkészítésétől kezdve mindvégig kiemelt szempont. A műszaki átadása 2020 második felében várható, az erőműből kiszerelt régi turbinák megtekinthetők lesznek a nagyközönség számára is. Az Alteo a Gibárti Vízerőműtől 11 kilométerre is végzett egy hasonló beruházást: a Felsődobszai Vízerőművet egy 900 millió forintos beruházás keretében újította fel 2012-2013-ban.
A Gibárti Vízerőművet 1902-ben a környék egyik birtokosa építette az akkori vízimalom helyére, abból a célból, hogy a víz energiáját a környék villamosítására és mezőgazdasági, valamint ipari célokra használják fel. Az évek során árvizeket és a háború pusztításait is túlélő erőmű turbináit a Ganz Vagon és Gépgyár készítette.
Mezőkövesd büszkesége, a régió egyik leglátogatottabb fürdője a fejlesztésnek köszönhetően megújuló energiával is biztosítja működését.
A Szabolcs-Szatmárban vármegyében található Bujban átadott, eddigi legnagyobb hazai akkumulátoros villamosenergia-tároló megvalósítását követően, újabb nagyléptékű fejlesztést indít a Greenvolt Power. A vállalat a BYD Energy Storage közreműködésével egy 600 MW / 2,4 GWh kapacitású rendszert építene Lengyelországban. Ez jelenleg Európa egyik legjelentősebb villamosenergia-tároló beruházása.