2024.10.08, Kedd
Év végén indul be a 20 milliárdos gigavágóhíd

Év végén indul be a 20 milliárdos gigavágóhíd

2016.01.26. 10:28 - Hegedűs Gergely

Már telepíti a technológiát a kivitelező Market Építő Zrt. a mintegy 20 milliárd forintból megépülő mohácsi vágóhídra, ahol szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés.

Hirdetés

Már telepíti a technológiát a kivitelező Market Építő Zrt. a mintegy 20 milliárd forintból megépülő mohácsi vágóhídra, ahol szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés.

A projekt állásáról Ferjancsik Domonkos, az építtető MCS Vágóhíd Zrt. egyik igazgatósági tagja hivatkozva írt keddi számában a Népszabadság.

A szakmában csak gigavágóhídnak nevezett létesítmény a vele megépülő csontozó- és darabolóüzemmel együtt egy műszakban évi egymillió sertés vágására és darabolására lesz képes. A létesítményben a korábbi tájékoztatás szerint négyszázan állhatnak munkába, közülük háromszázan mohácsiak lesznek az önkormányzat és a beruházók megállapodása alapján. A vágóhídhoz vezető út- és bicikliút is készül, ezeken, valamint az 56-os főúton létesítendő új csomóponton is dolgoznak a szakemberek. Korábban a kormány arról döntött, hogy a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja, és 1,46 milliárd forinttal támogatja.

A vágóhidat az MCS Vágóhíd Zrt. építteti, amelynek tulajdonosa a HO-ME Kft., ez pedig Nagy György milliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozik. Eredetileg Csányi Sándor vállalata, a Pick Szeged Zrt. is benne volt az üzletben, de a bankvezér e cégét később visszavonta az MCS-ből. Az MCS Zrt. ugyanakkor együttműködési keretmegállapodást kötött a Pick Szeged Zrt.-vel. Ennek értelmében a mohácsi üzem elindulásával párhuzamosan a Pick szegedi egységében befejezik a vágást, a pécsi üzemében pedig a darabolást és a csontozást, vagyis az új vágóhíd az ország legnagyobb húskészítmény-előállító vállalatának alapanyag-ellátója lesz. Ezt azzal indokolták, hogy így egyszerűsödött a kivitelezési, finanszírozási és beszállítói szerződések megkötése, illetve gyorsulhat(ott) az építkezés is.

A kivitelező Market Zrt. negyedóránkénti készít és közöl felvételeket a Mohács melletti gigavágóhíd építési munkálatairól. A fotókon kívül és belül is látható a készülő üzemcsarnok.

(Bama.hu, napi.hu, agrarszektor.hu, hirado.hu)

(kép: market.hu)

Galéria

Market Építő Zrt.Mi épül?Mohács

Hírlevél

Hirdetés