A tervezettnél háromszor több pénzt nyertek el a pályázók az Otthon Melege most lezárt alprogramjában, jövő héten indul az újabb projekt.
Az eddigi legsikeresebb Otthon Melege alprogramnak minősítette Szabó Zsolt, az NFM államtitkára a háztartási nagygépek (hűtők és fagyasztók) cseréjére meghirdetett támogatást, amit nemrég zárt le a kormány.
Idősek és nagycsaládosok a nyertesek között
A programot értékelő sajtótájékoztatón kiderült, a pályázatban nyerhető 25 és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásra országszerte 46 ezren jelentkeztek. Az összes forrásigény 1,5 milliárd forint volt, ennek megfelelően a keretösszeget félmilliárd forintról 1,5 milliárdra növelték.
A pályázatok 75 százaléka az idősek és nagycsaládosok köréből érkezett. Előbbiek forráshoz jutását segítette, hogy támogató által is lehetett pályázniuk.
A pályázatok keretösszegét a Magyarország által értékesített (energetikai célú beruházásokban felszabaduló) széndioxid kvóta bevételei fedezték. Az NFM egy korábbi közleményében azt írta, az Otthon Melege Program 2014 szeptemberében indult, eddig közel 17 milliárd forint értékben biztosított támogatást. A különböző projekteknek köszönhetően már több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult a tárca adatai szerint.
Mostantól a családi házak a középpontban
Szabó Zsolt kitért az Otthon Melege program következő elemére is, ami augusztus 15-én, vagyis jövő hétfőn reggel 8 órától indul. A programban családi házak pályázhatnak
A családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására 5 milliárd forintos keretösszeget hirdették meg áprilisban.
Legalább két fejlesztés szükséges
Az igényelhető támogatás maximális összege 2,5 millió forint. A támogatás az elszámolható költségek 40-55 százalékára igényelhető. A pályázónak egy energiahatékonysági fejlesztés mellett legalább egy megújuló energiát hasznosító rendszert is ki kell építeni vagy el kell végeznie legalább kettő energiahatékonysági fejlesztést (utóbbi esetben nem feltétel a megújuló energiát hasznosító rendszer kiépítése). A pályázatokat az arányosan elérhető szén-dioxid megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.
A támogatási kérelmeket jövő hétfőtől a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatják be elektronikus úton az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek. A Pályázati Útmutató elérhető a csaladihaz2016.nfsi.hu és a kormany.hu oldalon
A kiírás szerint 5 milliárd forintos keretösszeg további kétszer ötmilliárdos összeggel bővülhet az igényektől függően.
Az MVM Hálózat több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát, ennek a projektsorozatnak a részeként feszítették ki a Szentes közelében a Tisza felett 50 méteres magasságban átívelő távvezetéket is.
A Vabeko kivitelezésében az egyik gázturbina és generátor gépegység meghibásodás miatti cseréje történik meg.