Minden egyes szerkezet külön kihívás volt a Néprajzi Múzeumban – interjú a Hónap Mérnökével

A Hónap Mérnöke rovatunkban ezúttal a nemrég átadott Néprajzi Múzeum projektjének egyik főszereplőjeként Sánta Csabát, a ZÁÉV főmérnökét mutatjuk be. A ZÁÉV Zrt. és a Magyar Építő Zrt. konzorciuma által kivitelezett beruházás projektigazgatója a beszélgetés elején elárulta, más mérnökökhöz képest egészen messziről érkezett meg az építőiparba. „Egy Békés megyei kistelepülésről Körösladányból származom, ahol se a családom, se a település révén nem volt közöm az ágazathoz.” Ugyanakkor gyerekként a helyi Termelő Szövetkezet építőipari részlegén belekóstolt a betonkeverésbe és a falazásba.

Amikor aztán tízéves korában megkérdezte tőle az osztályfőnöke, hogy mi szeretne majd lenni, azt válaszolta, hogy építészmérnök lesz. „Persze kitaláltam valamit, de arról igazából fogalmam se volt, hogy ez a szakma mit jelent.” Ugyanakkor innentől kezdve mindig vele volt ez a terv, ennek megfelelően végezte el a békéscsabai technikumot majd a debreceni főiskolát. „Igazából mindig vonzott az alkotás, de soha nem a tervezés, hanem valaminek a fizikai kivitelezése.”

Klasszikus generálkivitelező szemlélet vezérli

A 90-es évek végén Budapesten helyezkedett el az építőiparban, ahol a kezdettől fogva generálkivitelező cégeknél dolgozott. Sorrendben az Entazisz Kft., a Zsalu 93 Kft. és a Hérosz Zrt. munkatársa volt, majd 2012-ben került a ZÁÉV-hez. A beosztását tekintve végigjárta a langrétrát, hiszen előkészítő, művezető és építésvezető is volt a most főmérnökként dolgozó szakember.

Hogy rendre generálkivitelező vállalatoknál helyezkedett el, a habitusát is tükrözi:

„Megvan bennem az a fajta jó értelemben vett polihisztor hajlam, aminek köszönhetően mindenhez értek valamilyen szinten. Ugyanakkor egyik területen sem rendelkezem a tudományos mélységek ismeretével, ehelyett inkább az összefüggéseket és az egymásra ható folyamatokat látom át.”

Egy 100 lakásos projektnek 100 műszaki ellenőre van

Az eddigi pályájára visszatekintve számos jelentős projektet emel ki, amelyek közül lényegében mindegyiknek a tapasztalatait hasznosította Néprajzi Múzeum több szempontból csúcsprojektnek számító beruházásánál. „Minden projektből lehet tanulni: minden pillanattal és minden munkával többek vagyunk” – emeli ki. „A lakóparkok esetében például sokat számít, hogyan tudunk az egyes lakókkal kommunikálni, és kezelni a problémájukat, hiszen 100 lakás esetében lényegében 100 műszaki ellenőröd van.”

A volument tekintve a Kaposvári Kórház beruházása volt az a projektje, amely a leginkább közelít a Néprajzi Múzeumhoz. „Hasonló volt nagyságrendileg, igaz nem ennyi idő alatt, hanem három ütemben kiviteleztük. Az újonnan épített rész túllépte a 40 ezer négyzetmétert, emellett felújított részei is voltak.” Egy különleges pozitívumát is kiemelte a fejlesztésnek: „Megmutatkozott, hogy egy erős kezű megrendelő milyen sokat tud segíteni a végeredményen és a határidő tartásában.”

A kézzel írt levelek időszakából is sokat lehetett tanulni

Számára kedves beruházásként emeli ki az MTK Stadion kivitelezését is, akárcsak a Testnevelési Egyetem első ütemét, továbbá Szegeden az informatikai kar épületét, vagyis a Bolyai Intézet műemléképületét.

Összességében úgy fogalmaz, minden korábbi munkatapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy a Néprajzi Múzeum ilyen minőségben létrejöjjön. „Az iskolában megszerzett 100 százalékos tudásból 20 százalékot tudunk hasznosítani, a maradék 80-at itt szedjük össze a kivitelezéseken. Ennek a tudásnak többek közt az is a fontos része, hogy ismerjük a piacot, tudunk alternatívát adni a tervezőnek, jobb vagy gyorsabb megoldást felmutatni a betervezett helyett.”

A tanulás szempontjából ugyanakkor azt az időszakot is kiemeli, amikor még sokkal szerényebb technikai háttér állt a rendelkezésére. „A ’90-es évek végén például még olyan konténerben dolgoztunk, ahol nem volt fűtés, se telefon, levelet sem tudtunk küldeni. Kézzel írtunk papírra napközben, este pedig faxon elküldtük.” Hozzáteszi, akkoriban még kevesebb volt az adminisztratív teher, és sokkal több szakmai kihívással lehetett foglalkozni.

„Ma sokkal több az adminisztráció, ami elviszi a nap jelentős részét. Ugyanakkor ez nem a szabályozás kritikája, mert egyrészt sokkal több résztvevője van egy mostani kivitelezésnek, másrészt a szabályozottabb működéssel sokat lépett előre az iparág.”

Negyven méternyi betonozás egyetlen repedés nélkül

Mérnöki szemléletét kifejtve hangsúlyozza, ma már elképesztő technikai adottságok állnak az építőipar rendelkezésére, amelyeket sokszor nem is használunk ki. Ezt a Liget Budapest Projekt keretében Ferencz Marcel (NAPUR Architect) terveivel megvalósuló Néprajzi Múzeum projektjére áttérve az épület egyik legérdekesebb elemével érzékelteti.

A két egymásba fonódó domboldalt idéző építmény két végén ugyanis egy-egy ötemeletes háznak megfelelő súlyt kell fenntartani, amit egy eddig Magyarországon nem alkalmazott technológiával oldottak meg.

„A meghajlított hasábként létrejött Néprajzi Múzeum két végén 11 métert nyúlik ki a vasbeton konzol, amit egy visszafeszített 40 méteres faltartó ellensúlyoz. Véleményem szerint a mostani technikai tudásunkkal ez akár hangsúlyosabb is lehetett volna, vagyis nagyobb paramétereket is elbírt volna.” Ugyanakkor hozzáteszi, a vízszintesen utófeszített monolit szerkezet így is kuriózumnak számít Magyarországon.

A konzolos épületrészben az ötemeletesnek megfelelő súly fenntartása különösen nagy kihívást jelentett a Városliget tőzeges, mocsaras altalajában. „Ennek megfelelően a betonozásban külön betontechnológust vontunk be a megfelelő receptúrák kifejlesztéséhez.”

A mérnök rámutat, ebben az utófeszített szerkezetben még a milliméteres repedés is elfogadhatatlan. A cél emiatt az volt, hogy a beton minősége egy héten belül elérje a C30-35-öt (nyomószilárdsági osztály – a szerk). „Ezt bőven túlteljesítettük, mert C40 körüli volt a beton minősége egy hét után.”

Ehhez olyan speciális anyagokat használtak a betonban, mint például a térhálósodó üvegszál adalék. „Gyakorlatilag 40 métert betonoztunk úgy, hogy nem volt egyetlen repedés sem a szerkezetben. Ráadásul egyik részét nyáron, másik részét már a hidegben készítettük, még a receptúrát is változtatnunk kellett az időjárástól függően.”

A Néprajzi Múzeumban nem igazán található standard megoldás

Hangsúlyozza, a Néprajzi Múzeumban minden anyaghoz külön szakértőket és a legprofibb szakembereket vonták be. „A legmagasabb minőséget hoztuk mindenben, nem csupán törekedtünk rá.” Hozzáteszi, ebben az épületben nem igazán van standard, általában alkalmazott elem vagy megoldás. „Sok lakóparkot és kórházat építettem, és bizonyos dolgokban mindig ragaszkodtunk egy sztenderdhez, itt ez felborult. Minden egyes szerkezet és csomópont külön kihívás volt.”

Ilyen nem szokványos megoldást képvisel az épület vízszigetelése, amit a Preprufe rendszer biztosít.

Elárulja, a hadsereg által fejlesztett technológiát eredetileg rakétasilókhoz fejlesztették ki az Egyesült Államokban. „Erre a speciális vízszigetelésre azért volt szükség, mert a műtárgyvédelem miatt nem lehetett folyamatos víztelenítést használni, mint a szomszédos mélygarázsban. A múzeumnak a kiállítóterei a föld alatt vannak, ezért nemhogy a víztől, de még a párától is védeni kell a műtárgyakat.”

Emiatt egy teknő alakú szigetelés készült a ház alá. „Miután az épület 18 ezer négyzetméteres alaplemezzel rendelkezik, ez a teknő szigetelés ekkora mennyiségben óriási hibalehetőséget adna a hagyományos szigetelési technológiával.”

A technológia lényege, hogy a szigetelés kémiai úton visszaköt a betonra, olyan szinten, hogy azt kézzel el sem lehet választani. „Ezáltal, ha meglátunk egy vízfoltot vagy nedvesedést a padlón, akkor tudjuk, hogy a sérülés pontosan alatta van, mert ez a legrövidebb útja a víznek, nem tud vándorolni.” Szavaiból az is kiderül, folyamatos kapcsolatban voltak a termék gyártójával, akinek a szakemberei a földrengés elleni védelemben is segítettek. „A földrengés elleni cölöpvégeknél erre az épületre külön tervezték meg csomópontot a PreProof mérnökei. Gyakorlatilag a cölöpök beleállnak az alaplemezbe, és ezzel veszik fel azt a nyíróerőt, ami a földrengés esetén terhelné az épületet.”

Volt olyan elem, amihez egy autóipari cég hozta meg a szükséges robottechnológiát

A különleges megoldások miatt a kooperációk száma is eltért a megszokottól a Városliget Zrt. beruházásában. „A tervezőkkel és a megrendelővel heti 2-3-szori egyeztetés volt, néha éjszakába nyúlóan. De ezen felül sokszor a tervezőkkel külön tartottunk egyezetetéseket, szakkivitelezők bevonásával. Ilyen volt például a mintegy egy évig készülő acélszerkezet megtervezése, amely hordja a kéregpanel elemeket és a fényrácsot.” Miután itt át kellett alakítani az eredeti koncepciót – amely szerint heggesztett szerkezet épült volna ki - számos kompromisszumot kellett megtalálni, több szempontot is figyelembe véve.

„Ilyen helyzetben sokszor már nem is a szakmai érvek számítanak, inkább emberileg kell tudni meggyőzni a másikat a racionalitásról”

– árulja el Sánta Csaba.

Egy további egyedi elem a Néprajzi Múzeum közel félmillió pixelből kialakított homlokzati díszítése, amely 20 magyar és 20 nemzetközi néprajzi motívum kortárs újrafogalmazását jeleníti meg. Ez a részprojekt tipikus példa a tervező és a kivitelező gyümölcsöző együttműködésére. „Ferencz Marcel egy olyan egyedi fényrácsot álmodott meg, amit sehol máshol nem látni. Ugyanakkor az eredetileg kiválasztott alumínium rács réseiből a pixelek kipotyogtak volna. További utánajárásokból pedig kiderült, hogy egyedi gyártás esetén három évig tartana, mire elkészül ez a mennyiség – miközben a teljes projektre volt összesen ennyi időnk.” Ebben a helyzetben egy karosszériaelemekkel foglalkozó, az alumíniumhoz kiválóan értő autóipari cégnél találták meg a megfelelő robottechnológiát.

„Amit mi pixeleknek látunk, az valójában 30 mm-es darabokra felszeletelt, egyedi profilú zártszelvény. A darabokat pedig egy erre kifejlesztett, számítógép vezérelte robot rakta be a helyére.”

Egy ilyen jó hangulatú sikertörténetet nem könnyű elengedni

Az interjú végén azokra a háttérben levő tényezőkre is kitértünk, amelyekről a közvélemény nem tud, mégis kulcsfontosságúak a sikerhez egy ilyen rendkívüli feladatokkal járó projektben. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy a vezetőink felismerték, mekkora kihívás ez a projekt, így a csapatunkba a legjobb mérnököket kaptuk, egyfajta dream team jött létre, bátran támaszkodhattam a kollégáimra.”

A szakember a konzorcium másik tagjára, a Magyar Építőre is kitért, elismerve a teljesítményét és kiemelve a két vállalat jó együttműködését. „Érdekes volt átélni, hogy a harmadik év vége felé mind a Magyar Építő, mind a ZÁÉV szakemberei sajnálkoztak, hogy véget ér a munka. Ez teljesen érthető, hiszen amikor az ember egy sikertörténetben vesz részt, ahol jó a hangulat, és ez a jó hangulat hozza az eredményeket, illetve mindenki büszke arra, amit csinált - ezt nagyon nehéz elengedni. Ezután biztos vagyok benne, hogy legbelül mindenkinek fel kell dolgoznia azt a folyamatot, amiben valahol újra kell majd kezdenie egy másik projektet.”

A kivitelező szemében az épület olyan, mint egy gyerek

Hozzáteszi, egy projekt átadásával nem szűnik meg minden a kapcsolat az épülettel: „Sokat járunk vissza az első 1-2 évben, figyelemmel kísérjük az épület működését, hogy mennyire tudják a tervezetteknek megfelelően használni, és mennyire működik jól egy-egy kivitelezési megoldás.”

Ezt a folyamatot egy családi hasonlattal érzékelteti.

„Az épület olyan, mint egy gyerek, amíg ’kicsi’, tudjuk befolyásolni a sorsát. A műszaki átadással kerül iskolába, ekkor már más hatások is érik, amire nem vagyunk befolyással, persze még ekkor is igyekszünk jobbítani, tanácsokat adni. Végül pedig el kell engednünk az épületet, és legfeljebb néha visszajövünk majd megmutatni a családunknak, hogy részesei voltunk a felépítésének.”

Megköszöni a sorsnak, hogy a konkrét teremtést a kivitelezőknek adta

Amikor arról kérdezzük, hogy mi lendíti át egy-egy projekt nehézségein, először a csapategységet emeli ki. „A mi projektcsapatunk egy kiforrott egység, remekül tudunk együtt dolgozni. Mi nem szétválasztjuk a magánéletet a munkától, hanem egyként kezeljük vele, mert szeretjük, amit csinálunk. Azt szokták mondani, hogy a különböző motivációs szintek közül a hivatástudat a legmagasabb szint: az én csapatom ezzel kezeli a munkáját.”

Az interjú legvégén újra visszatér ahhoz a gondolathoz, amelyben a tervezés és a kivitelezés viszonyáról beszélt.

„Walt Disney mondta, ahhoz, hogy az álmot meg lehessen valósítani, először is kell egy álom. Az álom a tervezőé, ő látja valamilyennek az elképzelt épületet. Tudja, hogy néz majd ki, de hogy ehhez a legjobb műszaki megoldást megtalálja, az nem várható el. Én úgy élem meg, hogy a sors nekünk kedvezett azzal, hogy a konkrét teremtést nekünk kivitelezőknek adta: a fizikai megjelenését mi adjuk az épületnek, ehhez kell az a küzdelem, amit mi belerakunk.”