Építőipari vállalat vezetője nyert gazdasági díjat Borsodban. A sárospataki Weinberg nagyot lépett, forgalma idén megközelítette a 14 milliárd forintot.
A sárospataki Weinberg ‘93 Építő Kft. ügyvezető igazgatója kapta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei TOP 100 Gála Gazdasági Különdíját. Az elsősorban csarnoképítéssel és acélszekezet-gyártással foglalkozó céget irányító Derczó István a lillafüredi Hotel Palotában vette át a díjat. A vállalat közleménye szerint a díj odaítélésekor a Weinberg emberközpontúságát értékelték, és az alkalmazottjai körében kialakult munkahelyi kötődést.
Derczó István beszédében hangsúlyozta, idén közel 14 milliárdos árbevételt tudnak elérni. A világhálón elérhető adatok szerint tavalyi 8 milliárdos forgalmuk volt, ehhez képest ez mintegy 75 százalékos növekedést jelent az idén gyengébben teljesítő építőiparban.
Az 1993-ban alapított, magyar tulajdonban levő cég profilja a csarnoképítés, a gyárépítés, a generálkivitelezés és az acélszerkezet-gyártás, utóbbit sárospataki üzemében végzi 11 ezer négyzetméteres gyártófelületen. A Kassán leányvállalattal bíró társaság alvállalkozóival együtt mintegy négyszáz embert foglalkoztat. A társaság éves árbevétele 2013-ban 4,2 milliárd forint, 2014-ben 5,6 milliárd volt, tavaly 43 százalékos növekedéssel 8,06 milliárdra nőtt, ezt követte az idei újabb jelentős bővülés.
Az ABZ Innovation és az ABZ Drone szimbiózisa pár év alatt globális szinten is piacvezető szerepet eredményezett a nagy teherbírású, civil drónok területén. A sikerek motorja a piaci igények gyors lekövetése a gyártás, a kereskedelem, a szolgáltatások és az edukáció szoros együttműködésével. A legfőbb faktor mégis a drónozás iránti szenvedély, amely a szentendrei riportunk során is kézzel fogható volt.
A hallgatók többek között arról mondhatnak véleményt, mely építőipari vállalatokat ismerik, hol találkoznak velük, továbbá milyen típusú programok segíthetik a fiatalok bevonását az iparágba.