Olyan szereplőkre, akik hajlandók új dolgokat kipróbálni! Többek közt ilyen üzenetekkel érkeznek hazánkba az IDEA Konferencia nemzetközi sztármérnökei, akiket egy cikksorozatban igyekszünk bemutatni.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a március 8-án Kecskeméten kezdődő IDEA 2018 Konferencia több okból is hiánypótló programot kínál a hazai mérnököknek. Az egyik ilyen ok, hogy
a rendezvény nemzetközi szintű kitekintést ad a tervező szakmába kiemelkedő előadók szerepeltetésével.
Most induló sorozatunkban bemutatjuk azokat a szakembereket, akiknek köszönhetően a nemzetközi építészet élvonala szólal meg a kétnapos kecskeméti találkozón.
Rögtön a konferencia vitaindító előadásán Dr. Klaus Bollinger, a nagyhírű Bollinger + Grohmann mérnökiroda alapítója tart előadást az innovatív konstrukciókhoz szükséges új szerkezetekről. Az 1952-ben született német építészmérnök a Technical University Darmstadt elvégzése után a dortmundi egyetemen tanított, majd 1994-től a Bécsi Építészeti Iskola és Iparművészeti Egyetem strukturális mérnöki professzora lett. 1999 óta ő irányítja az intézményt.
Klaus Bollinger és Manfred Grohmann 1983-ban alapította meg a Bollinger + Grohmann mérnökirodát. A vállalat projektjei a világ számtalan országát lefedik, a
fiókirodái pedig megtalálhatók Frankfurt am Mainban, Berlinben, Münchenben, Bécsben, Párizsban, Osloban, Rómában ás Melbourne-ben, mintegy 180 alkalmazottal.
Az iroda teljes körű strukturális tervezési szolgáltatásokat kínál az ügyfeleknek világszerte. Már évek óta sikeresen együttműködnek számos nemzetközileg elismert építésszel.
Működési körükbe tartozik a kereskedelmi, kiskereskedelmi és kiállítási létesítmények megvalósítása, valamint olyan klasszikus építészet feladatok, mint például a hidak, tetők és tornyok építési szerkezeteinek kivitelezése, homlokzatának kialakítása. A cég referenciái között olyan kiemelkedő projektek találhatóak, mint például a bonni Bundeskanzlerplatz néven épülő futurisztikus irodanegyed (mely többek közt egy százméteres toronyházat is magába foglal majd), a Berlinben készülő Allianz Campus, vagy a 2018-as vb-re megépült kalinyingrádi futballstadion.
Klaus Bollinger előadásának felvezetője többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy a minőségi építészethez és az innovatív konstrukciókhoz kreatív párbeszédet kell kialakítani az építészek és a szerkezettervező mérnökök között. Az előadó hangsúlyozza, ahhoz, hogy az új projektekkel kitágíthassuk a határokat, olyan építőipari szereplőkre van szükség, akik hajlandók új dolgokat kipróbálni.
Rögtön Klaus Bollinger előadása után újabb neves szakemberek érkeznek a pódiumra az első plenáris szekcióban, melynek témáját „A jövő álmodói” adják. Ebben a kétórás programban kap szerepet többek közt Jan Knippers professzor. A német sztármérnök elsősorban kiemelkedő színvonalú nemzetközi projektek hatékony szerkezeti tervezésére összpontosít, beleértve a szilárd, a fa, az acél és az üveg szerkezeteket is. Az 1962-ben született Jan Knippers az összetett alakú, illetve rendkívül hatékony tető- és homlokzati szerkezetek tervezésére, valamint a kutatás és fejlesztés területén a rost alapú anyagok és biomimetikus struktúrák használatára szakosodott.
A PhD fokozatot a berlini Technische Universitäten 1992-ben megszerző szerkezetmérnök 2000-től az Épületszerkezeti és Strukturálási Tervezési Intézet (ITKE) vezetője a stuttgarti egyetem Építészmérnöki Karán, valamint a stuttgarti Városrendezési Tervező Tanszéken.
Jan Knippers részt vett többek között az évente 45 milliós utasforgalmat bonyolító kínai sencseni repülőtér egyedi formájú szerkezetének és külső burkolatának, valamint a washingtoni Biblia Múzeum épületének tervezésében.
2001-ben Thorsten Helbiggel együtt megalapította a Knippers Helbig Advance Engineering nevű céget. A tervezőiroda azóta már Berlinben és New York-ban is nyitott irodákat. A cég világszerte számtalan olyan nagyívű projektben vállalt részt, mint például a Stuttgart központjában fekvő luxusnegyed, a Dorotheen Quartier.
A március 8-én és 9-én sorra kerülő kecskeméti IDEA 2018 Konferencia médiatámogatója a magyarepitok.hu. Az esemény kiemelt támogatója a KÉSZ Zrt.
A rendezvény hiánypótló céllal átfogóan kezeli az építésügyi, stratégiai, innovációs és digitalizációs területeket.
A Duna kis vízszintjének trendszerű szabályozása az éghajlatváltozás vízügyi kihívásai, az elavult technológia korszerűsítése egyaránt sürgetővé tette – többek között - egy új szivattyútelep építését Budapesten a Kvassay-vízlépcsőnél.