Az építőanyag-gyártó 32 százalékkal növelte forgalmát az első félévben, azonban középtávon aggodalmukat fejezték ki a lakásáfa-kedvezmény megszűnése miatt.
Sikeresen használja ki az építőipari konjunktúrát a Mapei Kft., jelentős növekedést értek el eddig 2018-ban – derül ki az építőipari alapanyag-előállító sajtóközleményéből. A vállalat első féléves belföldi forgalma mintegy 7,47 milliárd forint volt, ami 32 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
„Sikerült kiaknáznunk az ágazat lendületét, amit a CSOK, a kedvezményes áfa, az állami és uniós beruházások egyaránt serkentettek. Szemben a korábbi óvatos tervezéssel, minden eddiginél magasabb belföldi forgalomnövekedésre számítunk idén” – mondta Markovich Béla, a Mapei ügyvezetője.
A vállalat optimizmusát az is erősíti, hogy augusztusra átadják cég a Market Építő Zrt. által kivitelezett új gyárát.
Mindemellett a Mapei sajtóközleményében kifejezi aggodalmát a lendületet fékező tényezőkkel kapcsolatban is. A szakemberképzést jelentősen támogató cég felhívja a figyelmet ennek a munkaerőpiacnak a kedvezőtlen helyzetére. Emellett megemlítik: a forint gyengülése megnehezíti az építőipari alapanyaggyártást, mivel elmondásuk szerint a hazai gyártók többsége importálja az ehhez szükséges termékeket.
Markovich Béla szerint ezzel együtt az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos, kedvezményes áfaidőszak befejeztével kedvezőtlen hatásokra kell számítani. Elmondása szerint egyrészt csökkeni fog a lakossági építkezések száma, másrészről pedig növekedhet a szürke és fekete munka aránya. A cégvezető hangsúlyozta: ha nem hoznak olyan intézkedéseket, melyek ellensúlyozzák az áfakedvezmény végét, akkor az a lakásépítési konjektúra végét jelentheti.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.