Az immár többször díjnyertes projekt a Market és a Strabag kivitelezésében született meg, amelyben üvegtetőkkel kapcsolták össze az új épületet a meglévő részekkel.
A budapesti Nádor utcában álló Közép-Európai Egyetem (CEU) új épületét még 2016-ban adták át, amely a Market Építő Zrt. és a Strabag közös munkájával valósult meg. Tavaly tavasszal felkerült a létesítményre az Építőipari Nívódíjat tanúsító tábla, melyet az ÉVOSZ évzáró közgyűlésén ítéltek oda a kivitelezőknek.
Most egy újabb elismeréssel díjazták az épület értékeit, ugyanis a Nők az építészetben (Women in Architecture) díjat idén Sheila O’Donnell, az ír O’Donnell + Tuomey építésziroda vezetőtervezője kapta a CEU Nádor utcai campusának koncepciójáért - számolt be az octogon.hu.
A zsűri az indoklásában kiemelte O’Donnell szenvedélyét és elkötelezettségét, melynek eredményeként tervből valósággá vált a CEU új campusa. Az értékelésben arra is kitértek, hogy O’Donnel hitvallása és az építészetben betöltött szerepe az építészhallgatók - kiváltképp a fiatal nők - példaképévé emeli.
Sheila O’Donnell, John Tuomey és a Teampannon tervei alapján az előadótermekkel, könyvtárral, irodákkal és kávézókkal felszerelt új épületet kötötték össze a már meglévő struktúrával. Az építészek üvegtetőkkel kapcsolták össze a belsőudvarokat, mellyel a pesti bérházak belsőudvarainak hangulatát igyekeztek megidézni, ezzel egységbe foglalva a régit és az újat. Ennek megfelelően a projekt egyik fő célja az volt, hogy egyetlen tágas, egybefüggő campust alakítsanak ki a már meglévő két épület újragondolásával.
A modern létesítmény megvalósítása különös körültekintést igényelt, mivel a legforgalmasabb belvárosi környezetben, az UNESCO világörökség területén található. A kivitelezésnél fontos szempont volt a környezettudatosság is, emiatt nagy szerepet kapott a tetőn kialakított növényzet, amely hozzájárul az épület energiatakarékos működéséhez.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.