Leleplezték az Építőipari Nívódíjat tanúsító táblát a Közép-Európai Egyetem belvárosi épületében.
Felkerült a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nádor utcai, 2016-ban átadott épületére az Építőipari Nívódíjat tanúsító tábla. Az elismerést tavaly decemberben, az ÉVOSZ évzáró közgyűlésén kapta meg a Market Építő Zrt. és a Strabag MML Kft.
A táblaavató ünnepségen Bálint Péter, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottságának elnök-helyettese hangsúlyozta, hogy a bizottság egyhangú döntéssel ítélte meg a CEU projektnek a nívódíjat. Ezután következett a tanúsítványok átadása az alvállalkozók számára: a generálkivitelezők által kiemelt három cég, a budapesti Moratus Szerkezetépítő Kft., az Argo-Hungary Kft. és az ürömi Reneszánsz Kőfaragó Zrt. képviselői vehették át azokat.
Michael Ignatieff, a CEU rektora elmondta, hogy két év elteltével sem múlt el számára az új épület varázsa, minden alkalommal, amikor belép, ugyanúgy le van nyűgözve. Reméli, hogy a budapesti lakosok évtizedek múlva is büszkék lesznek erre a létesítményre. A CEU campus-újjáépítési projektjének igazgatója, Baross Pál szerint fontos, hogy ez a díj a kivitelezőknek szól, hiszen, akárcsak egy zenekarban, nem csak a kotta a fontos, melyből játszanak, hanem maga a zenekar, aki megszólaltatja a művet.
Az épületet az ír O’Donell + Tuomey-vel együtt tervező magyar M-Teampannon részéről vett részt az ünnepségen Golda János Ybl-díjas építész, valamint Hidasnémeti Máté építészmérnök, aki átadta Michael Ignatieff-nek a március 9-én Angliában elnyert Civic Trust Awards plakettjét. Az 1959-ben a kiemelkedő építészeti és tervezési tevékenység elismerésére alapított Civic Trust Awards 2018-as ceremóniáján a CEU fejlesztésének első üteme National Panel különdíjban részesült.
Wolf András, a Market Zrt. műszaki igazgatója köszönetet mondott a projekt minden résztvevőjének, és felidézte, hogy az azóta nívódíjas épület a közelmúltban már egy magasépítési konferenciának is helyszínéül szolgált.












Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.