Az év első hónapjában az építőipari termelés 29,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami tavaly július óta a legnagyobb növekedés.
Az előző havihoz mérve 9,8 százalékkal emelkedett az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az épületek építése 28,2, az egyéb építményeké 32,2 százalékkal nőtt. Az épületeknél ipari és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út- és vasútépítések eredményezték a növekedést.
A januárban kötött új szerződések építési volumene 16,9 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbiaknál, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 30,8 százalékkal nőtt, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek körében ipari, kulturális és sportlétesítményekre kötöttek nagy értékű szerződéseket.
Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállománya 1,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 106,5 százalékos szárnyalást mutatott. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 30,5 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 7,4 százalékkal kisebb volt, mint 2018. január végén, amikor 157 százalékkal múlta felül az előző évit.
Gyorsabban, pontosabban és energiahatékonyabban építkezni ma már nem lehetőség, hanem elvárás. Az Imperial Holding által képviselt Danish Fabrik könnyűszerkezetes technológia erre ad korszerű választ: skandináv alapokra építve, magyar piaci tapasztalattal kiegészítve kínál valódi alternatívát a hagyományos építési módokkal szemben.
A tiszta úthálózat nemcsak esztétikai, hanem környezetvédelmi, fenntarthatósági és biztonsági kérdés is.