2019.10.16, Szerda
Az út- és vasútépítés elitje jött Budapestre a MAÚT25 jubileumi konferenciára
Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Az út- és vasútépítés elitje jött Budapestre a MAÚT25 jubileumi konferenciára

magyarepitok.hu

2019.09.18. 11:00 - Szabó Ákos

Nemzetközi tudományos szimpóziumot rendezett a magyar szakmákat tömörítő nagymúltú társaság.

Hirdetés

Idén 25 éves a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT), a jubileum kapcsán már eddig is több fontos eseményt tartottak az ünnepi évben – februárban a Budai Várban került sor a szervezet báljára, májusban ünnepi közgyűlésen találkoztak a szakemberek, majd a szakmával együtt a családokat ünnepelték a Vasúttörténeti Parkban. A szintén a jubileum kapcsán megszervezett nemzetközi tudományos szimpóziumot szeptember 17-18-án tartják meg, számos neves külföldi szakértő részvételével. A rendezvény főtámogatója a Duna Aszfalt Kft.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

A vártnál többen jöttek el

A kétnapos tudományos találkozó iránt vártnál is nagyobb volt az érdeklődés: 109 főt hívtak meg és még  117 regisztrálót fogadtak be, így összesen 226 részvevővel indult az esemény (többen is jöttek volna, de már beteltek a helyek). A rendezvényt dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár nyitotta meg, aki hangsúlyozta a szakmai szervezet súlyát és munkájának jelentőségét. Az államtitkár beszélt a kormány következő évekre tervezett fejlesztéseiről is, melynek során szavaiból kiderült: konzisztens szintű finanszírozásra számíthat az útépítés és a vasútépítés is.

 

Dr. Mosóczi László államtitkár

 

A MAÚT múltja és jelene is büszkeségre ad okot

Nyiri Szabolcs, a MAÚT elnöke ünnepi beszédjében elmondta: örömteli hír a résztvevők magas száma. Kifejtette: büszke a MAÚT által elvégzett negyedszázados munkára és arra is, hogy a szervezet jubileumára a szakma nemzetközi elitje is eljött.

 

Nyiri Szabolcs MAÚT-elnök

„A világ legjelentősebb szaktekintélyei tartanak előadásokat arról, hogy hol tart ma a közlekedési szakma, milyen kérdések és milyen válaszok mozgatják jelenleg a világ szakembereit” – mutatott rá.

 

Világhírű professzorok tartanak előadást a MAÚT rendezvényén

Lapunknak a helyszínen Rétháti András, a MAÚT irodavezetője azt hangsúlyozta: a szervezet a közlekedés műszaki és jogi oldalát segít összehangolni munkájával, melyet immár 25 éve végez.

A főként műszaki megközelítésű MAÚT munkájának eredményességét pontosan az is bizonyítja, hogy hosszú idő óta vesz részt sikeresen a szabványok előkészítésében – derült ki szavaiból. „Szakmai háttértámogatást nyújtunk, hogy a műszaki feltételrendszer és a jogi szabályok minél harmonikusabban együtt tudjanak élni” – fejtette ki a szakember.

 

Rétháti András MAÚT-irodavezető

„Örömteli meglepetés volt számunkra a konferenciára jelentkezők száma, de ha végignézzük az előadók sorát, szerénytelenség nélkül mondhatjuk azt, hogy világhírű professzorokat és gyakorló szakembereket tudtunk elhívni előadást tartani – mutatott rá. Később jelezte: a szervezetnek fontosak a nemzetközi kapcsolatok és a hasonló színvonalas konferenciák jövőbeli megrendezése is.

„A mérnöki tevékenység nemzetközi tevékenység” – mutatott rá, majd elmondta: jó lehetőség a különböző szakterületek képviselőinek az, hogy minőségi előadásokat hallgathatnak meg rokonterületek témáiban is. Mind az útépítő, mind a vasúti, mind pedig a hidászmérnökök jól járhatnak így – derült ki a beszélgetésből.

 

Díjakkal fejezte ki elismerését a szakma

 

A három díjazott

A konferencia első napját záró gálaesten a szakma kiválóságai kaptak díjat: Dr. Köllő Gábor munkásságát Milliarium Aureum, vagyis Aranymérföldkő plakettel jutalmazta a szakma, Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pedig a MAÚT Vásárhelyi Boldizsár díját vehette át. A nemzetközi vendégek közül a francia Dr. Michel Virlogeux-t szintén elismerésben részesítették az esten: Clark Ádám díjat kapott.

 

Galéria

Iparági hírekMAÚTDuna Aszfalt Kft.útépítésvasútfejlesztéskonferenciaVásárhelyi Boldizsár díj

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés