2019.10.14, Hétfő
Együtt ünnepelte a MAÚT és a Hídépítők Egyesülete a családokat

Együtt ünnepelte a MAÚT és a Hídépítők Egyesülete a családokat

magyarepitok.hu

2019.05.21. 10:13 - Szabó Ákos

Idén a Vasúttörténeti Parkban ünnepelte a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság 25. jubileumi évében a családok napját, közös eseményen a hetedik alkalommal megrendezett Hidak és Hídépítők Napjával.

Hirdetés

Budapesten a hétvégén megtartották a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT) valamint a Hídépítők Egyesülete által közösen szervezett családi napot. A Vasúttörténeti Parkban egyszerre ünnepelték a MAÚT 25 éves jubileumát, illetve a hagyományok szerint évente megrendezett Hidak és Hídépítők Napját.

 

Generációk találkoztak

Az egész napos eseményen jelentős hangsúlyt fektettek a szakmák összes generációjának bevonására a közös ünnepbe. A MAÚT megalapításának 25. évfordulóját a Duna Aszfalt Kft. főtámogatásával hosszabb rendezvénysorozattal ünneplő szervezet elnöke, Nyiri Szabolcs beszédjében elmondta: az esemény különlegesen jó hangúlatú, már csak a jelenlevők számából kiindulva is.

 

Nyiri Szabolcs (a képre kattintva galéria nyílik)

„Azt szeretnénk, ha a szakmánkhoz kapcsolódó minden ember, gyerek nem csak azt látná, hogy a szülei reggel elmennek dolgozni és este visszajönnek, hanem észrevennék a szakmában rejlő szépségeket is” – emelte ki a szakember. Kifejtette: bízik abban,

hogy minden korosztályból sok embert tudnak megszólítani, megéreztetni velük, hogy érdemes tovább vinni a szüleik, nagyszüleik szakmáját.

Az apáról-fiúra, anyáról-lányra szálló szakmaszeretet nagyon fontos az összegyűlt nagy utas, vasutas, hidas családnak – tette hozzá.

 

2019 az útügy éve

 

 

Nyíri Szabolcs lapunknak korábban adott interjújában kifejtette: 2019 az útügy éve. Ennek kapcsán

  • február 9-én megtartották a MAÚT Bált a Budai várban,
  • áprilisban partnertalálkozót rendeztek,
  • május 17-én tartott ünnepi közgyűlésükre minden tagot vártak,
  • központi jelentőségű számukra a most lezajlott családi nap,
  • illetve szeptember 17-18. között tudományos szimpóziumot is rendeznek a BME professzorai és nemzetközi előadók részvételével.

 

Nagymúltú hídépítőversenyt rendeztek

 

Dombóvári Éva (b)

A közös eseményen Nyiri Szabolcsot követve Dombóvári Éva megnyitotta a hetedik Hidak és Hídépítők Napját (melyről tavaly és 2017-ben is beszámolt lapunk). A Hídépítők Egyesületének főtitkára beszélt a szakmai hídépítő versenyről is, mely fontos szerepet játszott az eseményen: hangsúlyozta a vetélkedő több éves múltját és azt is, hogy a teljes szakma részt vesz benne. Az A-Híd Zrt. főtámogatásával megvalósuló hídépítő-nap szponzorai között többek között a speciális mélyépítéssel foglalkozó HBM Kft. is, akik VR-szemüveges programjukat is bemutatták.

 

 

A MAÚT méltán büszke teljesítményére

A MAÚT 25 családi nap fővédnöke, Fónagy János államtitkár elmondta: a Vasúttörténeti Parknál jobb helyszínt egy ilyen szakmai családi napra aligha találhattak volna. Nincs annál jobb, mint kollégákkal együtt ünnepelni – mutatott rá.

 

Fónagy János

 

Az államtitkár visszaemlékezett a MAÚT megalapításának körülményeire és a szervezet szerepére az útépítési munkák szerződéseinek szabványosításában. Az egyesület nemzetközi színvonalú munkája mellett, a történelmére és beágyazottságára is méltán büszke lehet – mutatott rá, illetve kiemelte az egyesületen belül zajló vasúttal kapcsolatos munka jelentőségét is.

A MAÚT az 1990 után alapított szervezetek közül az egyik legkomolyabb szakmai bázissal bír

– fejtette ki.

 

Jelképesen átadták a hidak védőszentjének szobrát

Ezt követően Nyúl Zoltán, a BKK stratégiai igazgatója méltatta a Hidak és Hídépítők Napját, Tarlós István főpolgármester nevében. Elmondta: számos fontos munka zajlik csak Budapesten a szakma szempontjából: külön kiemelte a Lánchíd felújítását is.

 

Sal László (b) és Bokros Levente (j)

Sal László, a Hídépítők Napja főtámogatójaként jelen levő A-Híd Zrt. vezérigazgatója felszólalásában rátért Nepomuki Szent János napjának jelentőségére is. A hidak és hídépítők védőszentjének tiszteletére a vállalat minden évben restauráltat egy Szent János-szobrot, (idén május 12-én, Csömörön avatták fel a felújított műalkotást, melyet most jelképesen újból átadtak). Rámutatott a hagyománnyá vált szoborfelújítás múltjára és arra is, hogy tavaly az államhatárt átlépve, a Felvidéken adtak át egy restaurált szobrot.

 

A szobor eredeti, csömöri avatóünnepsége (Nagy Zsuzsanna/magyarepitok.hu)

„Minden szenvedélybeteg terápiájában szerepel az a kifejezés, hogy jöttem, hogy kapjak, maradok, hogy adjak” – mondta el válaszként egyéni hasonlattal élve Bokros Levente csömöri plébános. Akik adnak, azok azt jelenti, hogy kapnak is és meg kell köszönni mindenkinek, aki felvállalta, hogy így segít – emelte ki.

 

Úthengerek, hídépítőverseny és gyermekkórus is várták a résztvevőket

A teljes napos családi rendezvényen ezt követően többek között íjászatra, tészta- és deszkahidak építésére, valamint betonmixerek és úthengerek kipróbálására is lehetőségük volt a résztvevőknek.

 

 

A látványos hídépítő-versenyt követően a gyönki Harmónia Rend-Band is lépett fel. Lehel Zoltán, a MAÚT közúti alelnöke és az Duna Aszfalt innovációs főmérnöke elmondta: a vállalat 2013 óta folytat jelentős társadalmi felelősségvállalási programot, melynek alappillérei közé tartozik a tehetségek, a gyermekek és az egészséges életmód támogatása is, melyeknek a kórus teljes mértékben megfelel. A Harmónia Rend-Bandet a Duna Aszfalt a 2018-as Mérnökbálon ismerte meg és nem sokkal utána bele is vonta CSR-programjába..

 

Lehel Zoltán és a Harmónia Rend-Band

A vállalat azóta fel is újította a gyermekek próbaterméül szolgáló gyönki iskola tornatermét, melyet tavaly szeptemberben adtak át.

 

Az új gyönki tornaterem (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

 

Galéria

Iparági hírektársadalmi felelősségvállalásDuna Aszfalt Kft.A-Híd Zrt.MAÚTHídépítők EgyesületeHBM Kft.szoboriskolafelújítás

Hírlevél

Hirdetés

Hirdetés