A társadalmi felelősségvállalásra komoly gondot fordító cég 21,5 millió forintot adományozott egy Tolna megyei iskolának, amely egy híres gyerekkórust is kinevelt.
Közel 300 tanuló vehette birtokba hétfőn a gyönki iskola sporttermét, melyet a Duna Aszfalt Kft. 21,5 millió forintos támogatásának köszönhetően újítottak fel. A kivitelezéshez szükséges alapanyagokat a Mapei Kft. biztosította. Az ünnepélyes átadón került sor a támogatás jelképes átadására: a szimbolikus óriáscsekket Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke és szóvivője nyújtotta át Bán Tamás intézményvezetőnek.
„A Duna Aszfalt társadalmilag is felelős vállalatként feladatának és kötelességének tekinti, hogy azokon a területeken is támogatást nyújtson, amelyekre alaptevékenysége nem terjed ki, legyen szó közlekedésbiztonságról, sportról, egészségügyről vagy tehetséggondozásról. Cégünk kiemelkedő támogatásának és kollégáink készséges szerepvállalásának hála szeptembertől már a megújult sportteremben tornázhatnak a tanulók”
- mondta el Lehel Zoltán.
A Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagintézménye 14 település 285 tanulójának nevelését, oktatását, művészeti képzését végzi, s innen indult az országos és határon túli sikereket is elért Harmónia-Rend-Band Gyermekkórus és Zenekar. A könnyűzenei formáció az idei Országos Mérnökbálon keltette fel a Duna Aszfalt képviselőinek figyelmét: a rendezvényre meghívott együttes tagjai a fellépésük után meséltek az iskola sporttermének állapotáról. A társadalmi felelősségvállalás kérdését kiemelten kezelő cég ekkor ajánlotta fel segítségét.
A Duna Aszfalt életében a társadalmi felelősségvállalás folyamatosan kiemelt szerepet kapott, legyen szó tehetséggondozásról, sportegyesületek, egészségügyi intézmények, kulturális vagy jótékony célú események támogatásáról. Az elmúlt években több mint 100 millió forintot költött egészségügyi támogatásra.
A tiszakécskei útépítő vállalat két területtel foglalkozik kiemelten: a gyermekek támogatásával és a sport szponzorációjával. A cég számára a fiatal tehetségek felkarolása, segítése, a jövő építése meghatározó. Az elmúlt években a női raftingcsapat mellett a magyar karatebajnokságot is szponzorálták, de a Miskolci Rally szervezésében is szerepet vállaltak. Pártfogoltjaik között tudhatják a tiszakécskei foci- és a kecskeméti kosárlabdacsapatot, s a WTCR-ből ismert Szabó Zsolt is patronáltjuk. 2016-ban egy esélyegyenlőséget és integrációt elősegítő nyári gyermektábort támogattak, idén pedig 19 millió forinttal finanszírozták a Kárpátaljai Szövetség 250 fős rehabilitációs gyerektáborát.
Magyarországon 700 ezer és egymillió közé tehető az építészeti örökségünket képező Kádár-kockák száma, amelyek többsége megjelenését tekintve és energetikailag is korszerűtlen. Azonban design, valamint zöldítés szempontjából egyaránt rengeteg lehetőséget rejtenek magukban. Nézzük, hol érdemes kezdeni, ha kockaház felújítása előtt áll.
Épületeink korszerűsítésére számos érvünk van, ahogy arra is, hogy miért éppen a Terrán legkönnyebb tetőcserepére essen a választás. Ráadásul június közepétől még jobban megéri a Synust választani.