A tavaly az év vállalatának megválasztott társaság már több mint hatvan elismerést gyűjtött be megalakulása óta.
Immár nyolcadik alkalommal vehette át a MagyarBrands díjat a Market Építő Zrt. A program kizárólag olyan magyar márkákat értékel, amelyek Magyarországon születtek, vagy alapításában magyarok vettek részt. A MagyarBrands az ismertség, az üzleti megbízhatóság és a társadalmi hasznosság kategóriákban vizsgálja és értékeli a társaságokat.
További elismerés a vállalat számára a Média Építészeti Díj, melyben az idei a 130 pályázat közül a Párisi Udvar projektet közönségdíjjal jutalmazták.
Ahogy azt már megírtuk, a társaság munkái a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat versenyén is kiemelkedően szerepeltek. Az ország legnagyobb irodaházaként a Magyar Telekom és T-Systems közös székháza I. díjat, valamint az Iroda kategória I. díját kapta. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megvalósult campusfejlesztési projektet III. díjjal jutalmazták, és emellett pályázók szavazata alapján ez lett a legjobb projekt. A Hill Side Irodaház az irodakereso.info különdíját érdemelte ki.
A Sport- és Szabadidő Szolgáltatások Nemzetközi Szövetsége (IAKS) 1987 óta díjazza a dizájn és funkcionalitás terén kiemelkedő sportlétesítményeket. Idén, a szövetség 26. Nemzetközi Kongresszusán ezüst fokozattal díjazták a 2018-ban az Év Stadionjának választott DVTK Stadiont, ami szintén a Market Építő munkáját dicséri.
Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a díjakra reagálva hangsúlyozta, ezeket a komplex építőipari feladatokat csakis a legjobb szakemberek kitartó, összehangolt munkájával tudták teljesíteni. „Az elnyert díjak mindannyiunk közös erőfeszítését dicsérik” - fogalmazott a vezető.
A Market Építő Zrt. rendszeresen szerepel a legjelentősebb szakmai díjátadók kitüntetettjei között, 24 éves történelme alatt már hatvannál is több elismerést kapott. Az Építőipari Nívódíjak mellett számos építészeti, ingatlanfejlesztői, munkáltatói és üzleti díjjal is jutalmazták; 2018-ban pedig elnyerte az év vállalatának járó elismerést is a 200 legnagyobb hazai cég közül.
A Terrán idén ősszel játékra hívta a tetőfelújítás- vagy csere előtt állókat, ezáltal lehetőséget adva egy otthon tetejének arra, hogy új életet kezdjen.
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.