2019 októberben számoltunk be, hogy ünnepélyesen átadták a fővárosi Bartók Udvar három részből álló irodafejlesztésnek az első ütemét, ahová a Nemzeti Agrárkamara, mint a legismertebb bérlők egyike már be is költözött.
Egy a neve mellőzését kérő alvállalkozó viszont arról számolt be lapunknak, hogy a beruházó és a generálkivitelező vitája miatt két hónapja nem jut a maradék megbízási díjához, ezért a Teljesítésigazolási Szakértő Szervhez fordult.
| „A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) a 2013. évi XXXIV. törvény alapján az építészeti-műszaki tervezési, építési és kivitelezési szerződések teljesítéséből fakadó viták ügyében tud eljárni. Kérelmet adhat be és így a szakértői eljárás lefolytatását kérheti a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó. (...) A TSZSZ eljárásának legfőbb célja az elhúzódó elszámolási viták rendezésének felgyorsítása. A TSZSZ szakvélemény elkészítésének határideje 30 nap, ami indokolt esetben maximum 30 nappal meghosszabbítható, így 60 napon belül minden esetben lezárul a szakértői eljárás.” |
|
Forrás: mkik.hu |
Az a beruházást bemutató cikkekből is kiderül, hogy a Bartók Udvar irodakomplexum egy három ütemből álló beruházás. Több forrásunk viszont arról számolt be, hogy az ünnepélyes átadás ellenére a végteljesítési igazolásokat még nem írták alá számukra, ezért a jelentős összegű végszámláikat sem tudták beadni a generálkivitelezőnek.
Ennek kapcsán megkerestük a generálkivitelező A-Híd Zrt vezérigazgatóját, Sal Lászlót, hogy mit tud elmondani az alvállalkozói végteljesítési igazolások kapcsán, illetve a beruházásról egészében:
„A beruházóval kötött szerződés tiltja, hogy a beruházásról részletes tájékoztatást adjak. Azt elmondhatom viszont, hogy a végteljesítési igazolást még az A-Híd Zrt. sem kapta meg aláírva, így a végszámlánkat mi sem tudtuk beadni a beruházó felé, ettől függetlenül elmondhatom, hogy minden alvállalkozóval egyeztetéseket végzünk, amelyek alapján alvállalkozót ki fogunk fizetni rövid időn belül. Azt biztosan állíthatom viszont, hogy a három ütemre tervezett beruházásnak a hátra lévő két projektjében nem kívánunk részt venni."
Megkerestük Székely Ádámot, a IB Irodaház Kft. ügyvezetőjét, hogy a véleményét kérjük. Székely úr nem tanúsított túl nagy együttérzést, kijelentette, hogy januárig külföldön van, addig is kereshetjük Mentes Zsolt beruházási és üzemeltetési igazgatót. Mivel Mentes Zsolt a céginformációs adatok alapján nem jogosult az IB Irodaház Kft képviseletére, ezért inkább megvárjuk, amíg Székely úr hazaérkezik.
Strukturális átalakuláson megy keresztül az építőipar, az SMC Group is új vezetővel erősíti működését
Pécsi Norbert Sándor irányítja ezentúl a minisztérium sajtókapcsolatait. A szakember jelentős tapasztalatokkal rendelkezik közlekedési és kommunikációs területen.