Az alapító-tulajdonos Varga Mihály az állami nagyberuházások szerepét hangsúlyozta, és aszerint választaná ki a projektekben szereplőket, hogy kinek van képessége, eszköze vagy erőforrása az adott feladathoz.
„Az egész szektor bízik abban, hogy az állami nagyberuházásokból a közeljövőben több lesz” – mutatott rá a KÉSZ Csoportot irányító Varga Mihály a napi.hu-nak adott interjúban. Az alapító tulajdonos hangsúlyozta, a válságban ezekkel tudnák a legjobban támogatni a cégek működését.
Azt is fontosak tartja, hogy mindenki a saját képességeinknek és erőforrásainak megfelelő feladatot végezhessen el iparágon belül. „Ha az állam és a privát szektor most jól együttműködik, mindkét fél megerősödve jöhet ki ebből a helyzetből.
Amennyiben az állam a válságkezelésben preferált területeken - legyen szó a turizmusról, a hadi vagy éppen az egészségügyi iparról - aszerint választaná ki a szereplőket, hogy kinek van képessége, eszköze vagy erőforrása az adott feladat elvégzéséhez, akkor tervezhetővé válnának a beruházások, ami a munkahelymegőrzés szempontjából kulcsfontosságú.
Hozzátette, ennek importkiváltó hatása is lenne, segítve a (termék)fejlesztéseket, ami pedig a jelenlegi töredezett ellátási láncokat is felváltaná. „Az most különösen fontos, hogy a megfelelő feladatok egyenes ágon jussanak el azokhoz, akik rendelkeznek a megfelelő kompetenciákkal” – mondta a vezető. „Ebben a helyzetben kerülni kell a szerencselovagokat, mert jó költségbecslők mindenhol vannak. Jelképesen mondva most nem halakkal kell támogatni az embereket, hanem hálóval - mert most lehetünk akkora bajban, hogy a bajt magát kell elosztani, nem a kezelésre szánt összegeket.”
Varga Mihály az interjúban az ágazat meghatározó cégcsoportjának a koronavírusra való időben elkezdett felkészülését is részletezte, amit korábban Vida Tamás vezérigazgató lapunknak is kifejtett. Kitért arra is, hogy a járványhelyzet miatt Magyarországon két projektük leállt, de jelenleg nincs a fókuszukban a leépítés. „Sőt bizonyos területeken - főleg a technológiai részlegeknél - rengeteg embert tudnánk felvenni” – tette hozzá.
A járványhelyzet nélkül az idei egy kiemelkedő év lett volna a cégcsoportnál: „Több mint 2000 kollégát foglalkoztatunk, csaknem 200 milliárd forint árbevétellel és ahhoz kapcsolódó eredményességgel terveztünk” – árulta el Varga Mihály.
Úgy fogalmazott, megerősödve is kijöhetnek a mostani helyzetből. „Biztosan nem pénzügyileg, de sokat tanulva, változtatva a működésünkön. Fontos például azt kiemelni, hogy ha vége a válságnak, akkor elmondhatjuk majd magunkról, hogy sok területen egy teljesen digitalizált céggé változtunk, amihez elég volt most pár hét.”
A cégcsoport első embere a járvány idején megerősített belső kommunikációról, a társaság értékeiről és a vezetőség önkéntes kezdeményezésére létrehozott kockázati válságalapról is beszámolt az interjúban, mely teljes terjedelmében itt olvasható.
Az OPUS TITÁSZ fejlesztésének 324 MVA teljesítménye nagyságrendileg 160 ezer háztartás egyidejű energiaellátásának felel meg.
Az alagútban nincs helye hibának – az MKIF szakemberei minden szenzort, lámpát és kijelzőt ellenőriztek - többek között. Így zajlott a biztonságos és gyors karbantartás lépésről lépésre.