Erre az egyre égetőbb kérdésre számos figyelemre méltó válasz érkezett az újHÁZ Centrum sajtóeseményén, amelyen az is kiderült, hogy a drágulás ellenére a magyarok körében komoly felújítási láz uralkodik.
Az idei év egyik meghatározó motívumát a felújítások képezik az építőiparban – derült ki az újHÁZ Centrum szerdai sajtóeseményén. A magyar tulajdonban levő építőanyag-kereskedelmi hálózat - melynek az egyik legnagyobb tagja a Merkbau Zrt., nagyjából 9-10 százalékos forgalmi részaránnyal – a budapesti sajtótájékoztatón a hagyományos trendriportját tartotta meg, amelyből minden évben kettőt szokott megrendezni.
Az idei első trendriport témáját a felújítások képezték, az újHÁZ Centrum által elvégzett átfogó elemzés eredményeit Dr. Rázsóné Szórády Csilla, vezérigazgató ismertette a sajtóeseményen. Előadásában emlékeztetett, a magyar lakásállomány állagának megőrzéséhez a több mint 4 millió otthont 100 évente kellene megújítani, ami évi 40 ezer új lakást jelent – ettől azonban még messze vannak a hazai adatok.
A magyar kormány elmúlt években hozott intézkedései egyértelműen támogatják a lakásfejlesztéseket, ami ugyanakkor az Európai Unióban is nagy hangsúlyt kap. Az EU-ban ugyanis kimondott cél a lakásfelújítások megduplázása, ami főleg energetikai fejlesztést jelent.
Utóbbi szempont hazánkban is jelen van, hiszen az új építésű épületekkel szemben az elvárás a közel nulla energiaigény – ennek akkor is jelentős felhajtó ereje van, ha ezt a követelményt másfél évvel elhalasztották, így végül csak 2022 június 30-án lép életbe.
A vezérigazgató beszédében számos egyéb olyan tényezőt felsorolt, amely erősíti a keresletet, ám ezzel együtt jelezte, az idén tapasztalható drasztikus áremelkedés az építőipari anyagok terén elsősorban nem ennek köszönhető. „Az egyik fontos tényező, hogy a folyamat nem általános, hanem bizonyos termékekre érvényesül. Továbbá rengeteg olyan tényező van a kereslet mellett, ami az árakat befolyásolja, elég csak az árfolyamokra gondolni.
Ugyanakkor, ami idén leginkább rányomta a tapasztalataink szerint bélyegét az árakra, az az alapanyaghiány.”
Az elemzésből kiderült, az ellátási láncon belüli nehézségeket, illetve megnövekedett szállítási időket eredményezett a BASF vegyiüzem leégése: a németországi gyárban egyes építőkémiai termékek alapanyagait állították elő egész Európának, de azon kívüli országoknak is. Hasonló gondot okozott az Evergiven hajó megfeneklése is a Szuezi-csatornában, ami a világ egyik legfontosabb hajózási útvonalán okozott gondokat. A járványhelyzet hatására pedig a konténerbérlés, a tengeri szállítás költségei is növekedtek.
Mindezt fokozza, hogy az egyes nemzetek (pl. USA és Kanada, Kína és Ausztrália) közötti konfliktusok miatt megnőtt a fa és az acél ára. „A fa és acél árnövekedésének még csak a végét sem látjuk” - tette hozzá őszintén a vezető. „Egyelőre azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lesz anyag.” Hangsúlyozta, ezek a folyamatok a szállítási időket is jelentősen növelik, amire minden szereplőnek számítania kell a tervezés során az építőiparban.
Dr. Rázsóné Szórády Csilla a kereskedelmi lánc forgalmi adataira is kitért, jelezve, hogy idén eddig egy jelentős élénkülést tapasztaltak, ami a tavalyi kivárás után előre látható volt, és aminek a legfőbb oka az igért otthonteremtési támogatások elindulása. A vásárlások irányultságát is bemutatta: az újHÁZ forgalmi adatai szerint fókuszba kerültek a tetőfelújítások, a másik slágert pedig a külső és födém szigetelések jelentik.
Szavaiból az is kiderült, az újHÁZ forgalma három és félszeresére nőtt az elmúlt tíz év alatt, mára a hálózata több mint 80 kereskedést foglal magába. A vállalat tavalyi árbevétele 71,263 milliárd forint volt. Ez a forgalom idén eddig 23 százalékkal tovább nőtt, ennek nagyobb része mennyiségi növekedés kisebb része pedig az áremelkedésnek köszönhető.
Utóbbival kapcsolatban újra hangsúlyozta, nem tudnak kiemelni egyetlen tényezőt, ami a drágulást okozza: „Komplex összefüggések és világméretű folyamatok állnak a hátterében.” Hozzátette, az általuk forgalmazott számos termékkörben nem volt markáns emelkedés, vagy egyáltalán nem is volt emelkedés.
Az előadás második felében az újHÁZ által elvégzett reprezentatív kutatás eredményeiről is beszámolt, amit több mint ezer vásárló megkérdezésével készítettek. Ennek egyik legfőbb eredménye, hogy Magyarországon a lakosság közel fele, 49 százaléka tervez lakás- vagy házfelújítást egy éven belül. A felújításra készülők között a leginkább népszerű cél a festés és tapétázás, a megkéredzettek több mint fele ezt tervezi. Emellett közel harmaduk burkolat- vagy nyílászárócserébe, valamint szigetelési munkálatokba is belevágna.
A renoválni vágyók átlagosan 2,4 millió forintos beruházással kalkulálnak, harmaduk pedig a finanszírozásához igénybe veszi majd az állami Otthonfelújítási Támogatást is.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.
BudapART néven pályázatot hirdetett a Market.