Idén sem maradt el a kiskunhalasi székhelyű Merkbau Zrt. év végi születésnapi rendezvénye, a cégcsoport egy vidám hangulatú adventi rendezvény keretén belül köszönte meg dolgozóinak kitartó munkáját, és tekintett vissza a 2022-es év sikereire a cég fennállásának 32. évfordulóján.
Ünnepség helyszíne volt december 10-én a kiskunhalasi Sétáló utcai Közösségek Háza: a hagyományoknak megfelelően, az adventi programsorozat részeként tartották meg a Merkbau Zrt. fennállásának immáron 32. évfordulóját – számolt be róla a halasmedia.hu.
A kiskunhalasi székhelyű Merkbau Zrt. születésnapja alkalmából minden év decemberében egy közös ünnepségre invitálja dolgozóit és a város lakosságát, ennek apropóján pedig idén helyi gyermekcsoportokkal és zenészekkel, illetve az est sztárvendégével, Janicsák Veca koncertjével tekintettek vissza a 2022-es év sikereire.
Az ünnepségről egy videós összefoglalót is készített a Halasmédia:
A cégcsoportnál mindig is fontosnak tartották, hogy a mostanihoz hasonló ünnepségekkel köszönjék meg a cég dolgozóinak kitartó munkáját, ezzel kapcsolatban pedig Torma Szabolcs, a Merkbau Zrt. marketing- és PR-vezetője elmondta:
„1990-ben december 10-én alakult meg a Merkbau, így azóta minden évben a hozzá legközelebb eső adventi hétvégén közösen ünneplünk. Évek óta támogatjuk a városi adventi programsorozatot, így történik ez ma is. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a munkáról szól az életünk, ezért szervezünk évente többször is közös programokat.”
Ahogyan arról már több alkalommal is beszámoltunk, a magyar tulajdonú építőipari vállalkozás rendszeresen szervez különböző rendezvényeket, többek között idén elindították az első Merkbau Nyári Tábort is, amelyen öt napon keresztül, interaktív programokban és változatos közösségi élményekben vehettek részt a vállalat dolgozóinak gyerekei.
A cégcsoport mindemellett évek óta elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén is, ennek megfelelően pedig idén a kiskunhalasi Idősek Klubjának épületenergetikai fejlesztéséhez is hozzájárult 2 millió forinttal.
Knáb János, a Merkbau Zrt. igazgatóságának elnöke és egyben a vállalat egyik alapító tulajdonosa az idén elért sikereket illetően rámutatott:
„A Covid után egy kicsit fellélegezhettünk, de aztán jött a háborús helyzet, ami nagyon sok kérdőjelet feltett cégünk működésében is. Büszkén mondhatom azonban, hogy sikerült alkalmazkodnunk ehhez a helyzethez és egy jó évet tudhatunk magunk mögött. A napokban vethettünk át egy Nívódíjat, amivel a szakmánkban a legszebb projekteket jutalmazzák.”
Az igazgatósági elnök kiemelte:
a rangos elismerést a Nádasdy-kastély felújításáért jutalmazták a vállalatnak, az immár több mint 150 éves Fejér megyei történelmi helyszín csaknem két és fél évig tartó felújítási projektjéről pedig lapunkban is részletesen beszámoltunk.
A tájékoztatásból kiderült, a születésnapi adventi programra műsorral készült a Szilády Áron Utcai Óvoda, a gyerekek karácsonyi dalokkal és táncokkal lepték meg a közönség tagjait.
A rendezvényen ugyanakkor a nagyobbak is megmutathatták tehetségük, így a Fazekas Mihály Általános Iskola műsorát is élénk érdeklődés övezte. Ebben a műsorblokkban mutatkozott be a két új taggal büszkélkedő Blues Boots zenekar is. A csapat azért is különleges, mert az iskola pedagógusai és az ott tanuló gyerekek szülei is egyaránt énekelnek és zenélnek benne.
A beszámolóban ugyanakkor kiemelték a nap leginkább várt előadóját is: az est főfellépője az X-faktor 2010-es, első évadában versenyző Janicsák Veca volt. Az énekesnő valamennyi ismert slágerét előadta és természetesen repertoárjából nem hiányozhatott a „Most múlik pontosan” című dal sem - foglalták össze végezetül a beszámolóban.
Az MVM Hálózat több mint 200 kilométeres szakaszon fejleszti áramhálózatát, ennek a projektsorozatnak a részeként feszítették ki a Szentes közelében a Tisza felett 50 méteres magasságban átívelő távvezetéket is.
A rendezvény hiánypótló céllal átfogóan kezeli az építésügyi, stratégiai, innovációs és digitalizációs területeket.