A rendezvényre május 25-én került sor, melynek helyszínéül a vasadi Nádas Pihenőpark szolgált.
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk: idén is megrendezte az Építő Napnak keresztelt csapatépítő eseményét a Magyar Építő Zrt. A vállalat dolgozói egész napos színes programokkal és játékokkal ünnepelte az elmúlt év sikereit a vasadi Nádas Pihenőparkban.
A rendezvényen szórakoztató csapatversenyeken mérhették össze ügyességüket a munkatársak. A versenyen 10 csapat, különböző logikai és ügyességi feladatokból álló kihívásokon vett részt.
Az I. II. és III. helyezett csapat az emlékérem mellé értékes ajándékot kapott.
Díjazásban részesítették, azon kollégák munkáját és lojalitását, akik több, mint 5 éve hozzájárulnak a cég sikereihez.
A fent említett színes programokat követően szabadfoglalkozásra is lehetőség nyílt, mint például: kalandpark használat, csónakázás, vízibiciklizés, léghoki, darts, csocsó, pingpong és kispályás futball. Így a munkatársak az egész napot a szabadban tölthették és újabb emlékezetes élményben lehetett részük.





















Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.