Huszonkilenc elismeréssel jutalmazták a kiemelkedő teljesítményt a Magyar Vállalkozók Napján – Boross Ottó, a VEMÉV-SZER Kft. ügyvezető igazgatója is a díjazottak között van.
Immár jeles napként számon tartott esemény a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Magyar Vállalkozók Napja, amelynek gálaünnepségét 2023. december 1-jén tartották a budapesti Müpa-ban.
Az eseményen Eppel János, az idén 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is ünnepi beszédet mondott; de a rendezvényen megjelent Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszer is.
A Magyar Vállalkozók Napja rendezvényén idén is díjazták a kiemelkedő teljesítményt elérőket. Az eseményen kiosztották a Gazdaságfejlesztési Minisztérium újonnan alapított kormányzati kitüntetését, a Magyar Vállakozói Nagydíjat, továbbá idén is négyen részesültek a Magyar Gazdaságért Díjban, valamint szintén négyen vehették át a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat is.
Amint arról korábban hírt adtunk, Boross Ottó, a VEMÉV-SZER Kft. ügyvezető igazgatója Veszprémben vehette át nemrég az Év Vállalkozása kitüntetést a társaság kiemelkedő teljesítményéért; most pedig azon húsz kiváló vállalkozó között részesült személyes elismerésben, akik munkájukkal kiérdemelték az Év Vállalkozója Díjat.
A VEMÉV-SZER Kft. helyi illetőségű cégként számos sikeres projektet tudhat maga mögött, többek között jelentős részt vállalt az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozathoz kapcsolódó fejlesztések kivitelezésében. A vállalat pénzügyi mutatói és az elvégzett munka minősége elismeréseképp kaphatta meg a megye egyik legfontosabb gazdasági elismerését, az említett Év vállalkozása Díjat is; ami szintén jelentős részben köszönhető Boross Ottó ügyvezető igazgatói tevékenységének.


















A korábbi volumenorientált bővülést a hatékonyság, az ésszerű erőforrás-gazdálkodás és a fókuszált szakmai működés korszaka váltja fel.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.