Pannonhalmán tartották meg a MERKBAU győri irodájának 10 éves jubileumi ünnepségét.
Hazánk egyik legösszetettebb portfóliójával rendelkező vállalatként a MERKBAU Csoport a minőségorientált kivitelezésről vált ismertté. A teljes országot lefedő irodahálózatuk között is kiemelkedik a Győri Főépítésvezetőség, amely ezer szállal kötődik a tízéves jubileumi ünnepségnek helyet adó Pannonhalmi Főapátsághoz.
A szeptember 12-én megtartott ünnepségen Horváth András termelési igazgatóhelyettes köszöntő beszédében a helyszínhez való érzelmi kötődésük mellett a számos itt végezett munkájukat emelte ki. Mint mondta:
„Rengeteg szállal kötődünk Pannonhalmához. Hosszú időn keresztül éltünk együtt a projektekkel. A Győri Főépítésvezetőség szempontjából itt kezdődött el minden, mert bár voltak korábban is e régióban feladataink, Pannonhalmával vetettük meg igazán a lábunkat itt. Ennek egyik személyes hozadéka, hogy Miklós Gábor vállalkozásvezető kollégámmal lakóhelyünknek is a környéket választottuk.
„Számomra különös jelentőséggel bír, hogy az elvégzett munka után közel 10 évvel itt állhatok az apátság dísztermében” - folytatta. „Picinek tűnik, de rafinált projekt volt: törökkori várfal, barokk bástya is fogadott minket ebben a csupán 250 négyzetméteres térben. Évekbe telt, míg feledésbe merültek az itteni nehézségek, de – ahogy egy kollégám mondta – kell egy kis feszültség ahhoz, hogy az ember érezze a munkák nehézségét és így a súlyát is.”
Összességében 52 projekten dolgozhatott a Főépítésvezetőség az elmúlt cca. 16 évben, amelyek bemutatását nagy büszkeséggel tették meg Miklós Gábor vállalkozásvezető kollegájával közösen a velük ünneplő közönségnek.
A MERKBAU igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, a győri iroda dolgozóit, a kivitelezési üzletág kollégáit, a MERKBAU cégcsoport vállalatainak vezetőit és a külsős meghívottakat ezek után Knáb János, az igazagatóság elnöke köszöntötte, amelynek során külön kiemelte: ő diákként is ismerhette ezt a nagymúltú intézményt, amelynek építésén aztán éveket dolgozhatott a vállalat.
„Minden építőiparos mögött vannak nagyon emlékezetes projektek, számunkra ilyen a Pannonhalmi apátság számos megvalósult fejlesztése. Ugyan a Győri Főépítésvezetőség tízéves jubileumát ünnepeljük, de a MERKBAU győri jelenléte 20 éves – 2004-re tehetők az első élmények.”
„Az Audi egyik egységének építésére – ismerhettük meg a részleteket – Németországból is kértek ajánlatot a Walter Bautól, amely akkor Németország legnagyobb építőipari cége volt. Mivel mi épp velük dolgoztunk Németországban közösen, konzorciumként pályáztuk meg az Audi projektjét is. 2005-ben, a projekt során azonban csődbe jutott a Walter Bau, felmerült hát a kérdés, mi lesz velünk? Mivel mi tisztességgel elvégeztük a munkát, olyan kapcsolatunk alakult ki az Audival, amely máig szoros együttműködéseket hozott.”
A 2008-as válság környékén épp a villányi Sauska-borászat első ütemét kivitelezte a vállalat, amikor meghívást kapott a Pannonhalmi pincészet építésére kiírt pályázatra. Ezt megnyerve ők építhették a Pannonhalmi borászatot is.
„A válságot tulajdonképpen nem csak átvészeltük, de növekedni is tudtunk, amit ennek a projektnek köszönhettünk” – hangsúlyozta Knáb János.
De nem csak ez, számos nívódíjas projekt is bizonyítja a kiváló kollégákkal és felkészült alvállalkozókkal folytatott közös munka sikerét, erre pedig méltán lehetnek kiemelten büszkék. Jókívánságait összegezve az igazgatóság elnöke a vállalat jövőjébe vetett hitét is kifejezte:
„A MERKBAU idén lesz 34 éves, e hosszú idő alatt főépítésvezetőségeink és irodáink nyíltak Budapesten, Győrben, Polgáron, Pécsen és Szegeden. Szívből kívánom a Győri Főépítésvezetőségnek, hogy további fejlődéssel legyenek erős pillérei a vállalatnak.
A beszédeket és az eddigi munkákat bemutató prezentációkat követően pedig a kosárlabdacsarnok megtekintése következett a kiváló hangulatú rendezvényen, amit az alagúton keresztül közelítettek meg és a felső hídon keresztül tértek vissza a parkolóba. Innen gyalogosan mentek le a vendégek a Viator étterembe, ahol hideg előételekkel, meleg főételekkel, illetve desszertekkel várták az ünneplőket. A vacsora utáni helyszín az apátság borászata volt, ahol héttételes borkóstolón vettek részt a meghívottak.
Nyáron elkészültek a tervek, most pedig újabb fontos lépést tett a BKK azért hogy el is indulhasson az építkezés. A társaság benyújtotta pályázatait az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület átépítésére.
Uniós viszonylatban Magyarország a geotermikus energiahasznosítás terén az első öt ország között helyezkedik el. E pozícióját tovább erősítheti a termelési technológiák és a földkéregre vonatkozó adatbázis fejlesztése révén. Utóbbiban kulcsszereppel bír a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is.