A Déli Körvasút fejlesztése során Kelenföld és Ferencváros között egy, – egyes szakaszokon két – új vágánnyal és három vadonatúj vasúti megállóhellyel bővül. Ha elkészül a bővítés, a Déli körvasúton 10-15 percenként járhatnak majd a vonatok.
Az érdi, a budaörsi és a környező budai, vagy akár a kelet-pesti agglomerációból érkezők átszállás nélkül érhetik el nemcsak Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet és az újbudai egyetemvárost, de könnyebben elérhetővé válik a pesti oldal, vagyis a Soroksári út térsége és a Népliget is.
A XI. kerületi Nádorkert a budai fonódó villamoshoz és az Infoparkhoz, a Népliget megállóhely az M3 metró Ecseri úti megállójához és az Üllői úthoz, a Soroksári út környezetében lévő Közvágóhíd megállóhely pedig a dunaparti területekhez, a 2-es villamoshoz és a megújult HÉV-hez teremt közvetlen kapcsolatot. A most induló fejlesztésnek köszönhetően a vasút sokkal versenyképesebbé válhat, így Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.
A beruházás során három új megállóhely is épül: miután az újbudai Nádorkertet és az új metrókapcsolatot létrehozó Népligetet már bemutattuk, most az új Közvágóhídra kerül a sor.
Közvágóhíd megállóhely gerincét a Soroksári út felett átívelő két grandiózus, elegáns alsópályás ívhíd adja. A főtartókat kiegészítő, a peronok tengelyéből indított íves tartórendszer meghatározza a peron arculatát, a hídszerkezetek léptékét pedig a szerkezettel integrált feszített ponyvafedés lendületes formái emelik ki. Az utascsarnok megállóhely szolgáltatásai a Duna felőli oldalra koncentrálódnak, innen liftek, mozgólépcsők vezetnek a peronokra.
Az utascsarnok könnyed, üvegfalakkal határolt, átlátható terében a fő közlekedő szoborszerűen megformált, színes tömege határolja az eltérő használatú zónákat. A hátsó, üzemi traktusba rendezett szolgáltató egységek a várócsarnokra nyílnak, ennek középpontjában pedig az ügyfélközpont áll majd.
A megállóhely területén az utasokat két középperon szolgálja ki, összesen négy vágánnyal. A vágányok hossza lehetőséget biztosít a távolsági vonatok megállítására is. Bár a fő utascsarnok és utasváró létesítmények a Soroksári út nyugati oldalán helyezkednek el, közel a Müpához, a villamosokhoz és a távlatban itt megvalósuló földalatti HÉV-megállóhelyhez, a peronok a Soroksári út keleti oldaláról is megközelíthetőek.
A cikk a Budapest Fejlesztési Központ támogatásával jelent meg.
Két helyszínen, öt épületét újítja fel a Kaposvári Szakképzési Centrum. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint az intézmény Pázmány és Virág utcai iskoláit, tornatermeit és tanműhelyét korszerűsítik.
Hatalmas középítkezések és óriási volumenű lakóépületfejlesztések után családi házaknál is hasznosítja gyártókapacitását a Bayer Construct Zrt.