Az NKK már keresi a H8-as HÉV-vonal korszerűsítéséhez kapcsolódó engedélyes tervek készítőjét.
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy már keresik a H9-es HÉV-vonal Cinkota−Csömör szakaszának felújítására vonatkozó engedélyezési tervek készítőjét. Az uniós közbeszerzési közlönyben június 28-án megjelent információk szerint az NKK Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zrt. most a H8-as HÉV-vonal Gödöllő városhatár−Gödöllő végállomás szakasz fejlesztéséhez kapcsolódó döntéselőkészítő tanulmány, engedélyezési terv és tenderdokumentáció készítőjét keresi.
A nyertes ajánlattevő feladata:
A tervezés során kiemelt szempont, hogy minden állomásnak és megállóhelynek alkalmasnak kell lennie 120 méter hosszú szerelvények fogadására, a peronokat pedig akadálymentesen lehessen megközelíteni.
A feladat magában foglalja a kapcsolódó és keresztező közúti, gyalogos és kerékpáros forgalmi létesítmények teljes körű tervezését is, így a Táncsics Mihály út, Dózsa György út és a 2x2 sávos Szabadság út keresztezését és lehetőség szerint további gyalogos-kerékpáros keresztezések kialakítását.
Az ajánlatokat 2022. július 27-ig várják.
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalon 166 kilométeren villamosítják a vasutat, jelentősen felgyorsulhatnak a vonatok.
Összesen közel 50 kilométernyi HÉV-vasútvonal újul meg, az új uniós ütemterv szerint 2024 szeptember végéig a H5-ös, a H6-os és a H7-es esetében egyaránt meg kell kötni a kivitelezési szerződéseket.