Lefotóztuk munka közben a ritkaságnak számító óriásgépláncot. Szeged, Röszke és Szabadka között augusztus végén megindulhat a teherforgalom.
Jelentős állomásához érkezett a 136. számú Szeged-Röszke-Országhatár vasútvonal-fejlesztés. A 13 kilométernyi pályát a V-Híd Építő Zrt. újítja fel és villamosítja a Szeged-Rendező állomás és a röszkei országhatár között. Az eseményről Vitézy Dávid a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára is beszámolt közösségi oldalán.
A Röszke-Szeged vonalon 2021 októbere óta dolgoznak és a teherforgalom várhatóan augusztusban elindulhat. A beruházás célja, hogy a Budapest-Belgrád vonal építése alatt a vasúti teher, majd később a személyforgalom is ezen az alternatív útvonalon valósuljon meg Szabadka irányába, hiszen a személyvonatok számára a 150-es vonalon vágányzár van.
A röszkei határnál Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón beszélt a fejlesztés jelentőségéről.
Vitézy Dávid arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ nem ér véget az unió határainál. Sőt, Magyarország érdeke, hogy mind az áruszállításban mind a személyszállításban a szomszédos országokkal jobb kapcsolatok legyenek, kihasználva ezeket arra is, hogy akár Szerbia, Törökország vagy Kína felől érkező áruk fenntartható, környezetbarát módon vasúton érkezzenek hazánkba és akár tovább a többi uniós országba.
A Szeged és Röszke közötti vasúti fejlesztés az MÁV Zrt. legnagyobb saját beruházása az elmúlt évtizedben, amelyre a mintegy 45 milliárdnyi forrást a magyar állam biztosítja - mondta Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szavai szerint a felújítást különlegessé teszi a kivitelező cég saját vágányátépítő és -építő géplánca. Az SMD 80-as gép egy nap alatt 1,5-2 kilométernyi vágányt épít, így jelentősen felgyorsítja a fejlesztés folyamatát.
Az eseményen fotókat készítettünk arról, ahogy az utolsó néhány száz méteren lefekteti a betonaljakat a mintegy 350 méter hosszú SMD–80/UVP–2002 vágányépítő és -átépítő géplánc és elérik a munkálatok a szerb határt. (A munkáról korábban videót is közöltünk.) Az óriásgépet, amelyből mindössze három darab dolgozik Európában, a V-Híd Zrt. a Plasser & Theurertől vásárolta. A piacvezető osztrák vasútépítőgép-gyártó vállalattal június elején kötött együttműködési megállapodást a V-Híd Zrt. Münsterben, amelyről helyszíni beszámolót készítettünk.
Az eseményről hamarosan bővebb beszámolóval jelentkezik lapunk.











Többek közt egy helyközi tömegközlekedési csomópont és egy új gyalogos híd előkészítéséhez, valamint egy alagút és két közeli út felújításához keresi a tervezőt az ÉKM.
A bontási munkák során részletesebben is fény derült az évtizedes problémákért felelős geotechnikai és hidrogeológiai okokra; a víztelenítés megvalósításán dolgozik jelenleg a Swietelsky Vasúttechnika Kft.